Az Ökumenikus Segélyszervezet begyógyítja az iraki sivatag sebeit
Dékány Bence, a segélyszervezet iraki képviselet-vezetője mesélt a fenyegető vízhiányról.
Dékány Bence, a segélyszervezet iraki képviselet-vezetője mesélt a fenyegető vízhiányról.

Előbb belecsöppent a szervezett bűnözésbe, majd zsoldos lett, hogy napjainkban jószolgálati tevékenységet végezve utat mutasson fiataloknak.

A muszlim többségű országban eddig sem sok helyen árusítottak szeszt.

A terrorszervezet veszített erejéből, de támadásaik még mindig rendszeresek.

Az államfő Erbílbe látogatott szombaton, ahol Magyarországnak köszönhetően megnyitottak egy iskolát.

Az uniós szervezet tájékoztatása szerint a bűnözői hálózat iraki migránsok eljutását szervezte Bagdadból az Európai Unióba.

Az Iszlám Állam térhódítása, rakétaeső és forrongó társadalom jellemezte az elmúlt években a közel-keleti országot.

A köztársasági elnök csütörtöktől szombatig tartózkodik majd a közel-keleti országban

2019-ben a kormány lemondását és a politikai rendszer átalakítását sürgették, három évvel később hasonló követeléseket fogalmazott meg a tömeg.

Legkevesebb húsz áldozata van a zavargásoknak, amelyek Muktada asz-Szadr síita hitszónok lemondását követően törtek ki.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.