– Motivációs tréningeken is elmondom, hogy miként indultam gyerekként a XVII. kerület, Rákoskeresztúr utcáiról, hogy fiatalként mennyire engedtem, hogy a környezetem és a baráti társaságom befolyásoljon, majd az iraki háború és a környezetem milyen személyiségváltozást okozott számomra. Jelenleg – március 1-től – a XVII. kerületi Esélyegyenlőség program előadója vagyok. Az előadás témaköre a célkitűzésekről, kitartásról, sikerélményekről és az ezzel járó önbizalom-építésről szólnak – mondja lapunknak Hódosi Zoltán.

„Előtted az életed!” címmel 2023 márciusában különleges motivációs programsorozatot indított iskolásoknak Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata és a Kelet-Pesti Tankerületi Központ. A hagyományteremtő szándékkal létrehozott előadássorozat segíti a helyi esélyegyenlőségi programot és a tankerület pedagógusainak munkáját is, hiszen a világban történt eseményekre, változásokra a gyerekek is érzékenyen rezonálnak, ha pedig a felnőttek szoronganak, feszültek, idegesek, azt ők is megérzik.
A gyerekek mentális egészsége megsínyli ezt az időszakot, és a motiválás sok esetben még komolyabb kihívás elé állítja a pedagógusokat. A különböző személyiségű és korú, eltérő családi hátterű és beállítottságú gyerekeket nem könnyű megszólítani. A program célja, hogy a gyerekek számára az életből vett személyes példákkal erősítse a motivációs hatást.
„Olyan hétköznapi emberek történetei kerülnek bemutatásra, akik valamilyen hátrányos helyzetből küzdötték fel magukat. Tehetségük, szorgalmuk és kitartásuk révén lettek elismert szakemberek, vagy teljesítettek lehetetlennek tűnő kihívásokat” – írják a szervezők, hozzátéve, hogy
a programsorozat első meghívott vendége Hódosi Zoltán, aki saját bevallása szerint éppen XVII. kerületi drogos utcagyerekből vált Irakban az Európai Unió tanácsadói missziójának biztonsági szakértőjévé.
Az első előadást a XVII. kerületi Czimra Gyula Általános Iskolában a 8. évfolyamos diákoknak tartották, amelyet külön foglalkozás követett a Rákosmenti Életfa Humán Segítő Szolgálat által segített nehéz sorsú kamaszok számára. Hosszú távon a programsorozat célja a magukat sokszor elveszettnek érző tizenévesekben új készségek kialakítása a stresszkezelésre, kudarctűrésre, kihívások leküzdésére, az életben saját tervek kialakítására és azok elérésére. A programot elindító önkormányzat és a tankerületi központ új lehetőséget kínál, hogy a programon részt vevő gyerekek olyan élményhez jussanak, amely bővíti az ismereteiket, pozitívan hat szellemi és lelki fejlődésükre, élénkíti a fantáziájukat és kreativitásukat, és utat mutathat számukra a sikeres jövőhöz, a teljesebb élethez.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!