Amerikai és izraeli zászlókon tapostak Bagdadban
Kászim Szulejmáni iráni tábornok meggyilkolásának évfordulójára emlékeztek.
Kászim Szulejmáni iráni tábornok meggyilkolásának évfordulójára emlékeztek.

Úgy tudni, a a csütörtöki repülőjáraton 374 visszatérő utazott.

Eddig mintegy háromszáz iraki jelezte hazatérési szándékát, ők csütörtökön hagyhatják el Európát.

Irak elindítja az első járatot, amellyel önkéntes alapon hazatérhetnek a határon rekedt irakiak.

Bagdad szintén igyekszik hazatelepíteni a lengyel–belarusz határ térségéből a bevándorlókat.

Musztafa al-Kádimi iraki kormányfő a támadást követően tudatta, hogy jól van.

Az EU gazdasági szankcióit megbosszulva a minszki vezetés az elmúlt mintegy fél évben bevándorlók ezreit szállíttatta a Belarusszal szomszédos európai uniós tagállamok határaihoz.

Az akció feltehetőleg az iraki biztonsági erők álal lakott település ellen irányult.

A Muktada asz-Szadr síita befolyásos hitszónok vezette mozgalom rendelkezik majd a legnépesebb frakcióval.

Feszültség és kiábrándultság közepette, de vasárnap mégiscsak választásokat tartanak a közel-keleti államban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.