Azbej Tristan: Beért a munkánk gyümölcse
A Hungary Helps vezetőjét a magyar humanitárius programról, a politikai csatározásokról és a koronavírus-járvány hatásairól is kérdeztük.
A Hungary Helps vezetőjét a magyar humanitárius programról, a politikai csatározásokról és a koronavírus-járvány hatásairól is kérdeztük.

Köszönetet mondott Azbej Tristannak a magyarok iraki segítségéért a katolikus egyházfő, és áldását adta a Hungary Helps programra.

Az államtitkár a Magyar Nemzet helyszíni tudósítójának elmondta: tolmácsolta az egyházfőnek a magyar hívek üzenetét, hogy szeretettel várjuk őt a szeptemberi eucharisztikus világkongresszusra.

Az államtitkár a magyarság képviseletében számolt be őszentségének az üldözött keresztényeket segítő magyar misszióról.
Bizalmasai szerint asz-Szisztáni ritkán vesz részt hivatalos találkozókon, és számos iraki kormányfőt utasított már vissza.

Az egyházfő közölte: a remény zarándokaként látogat el a háború és terrorizmus sújtotta térségbe.

Fenntartás és aggodalom kíséri a 84 éves egyházfő iraki útját kora és a járvány veszélyei miatt.

A Honvédelmi Minisztérium megkeresésünkre tudatta: személyi sérülés nem történt és az anyagi kár is minimális.

Az elkövetők az iraki főváros zsúfolt piacán robbantották fel magukat, legalább 28-an meghaltak.

Ez lesz az első, történelmi alkalom, hogy katolikus egyházfő felkeresi a muszlim többségű, háború dúlta országot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A cseh gazdaság teljes rendbetételével kezdi meg a munkát a kabinet.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.