Az Iszlám Államot legyőzték, de ideológiája tovább él

Több mint három év telt el azóta, hogy az Iszlám Állam vereséget szenvedett Irakban – vagy legalábbis elveszítette az ellenőrzést területei felett. Rövid rémuralma alatt azonban így is olyan pusztítást hagyott maga után, melyet az ország és népe csak évtizedek alatt heverhet ki. Jazidik, keresztények, a megosztott muszlimok mind arra figyelmeztetnek: távoli még a béke, a terrorszervezet gyilkos gyűlölete még ott bujkál a mélyben, és csak az alkalomra vár.

Magányos ima. A templomokban a feliratokat, kereszteket, arcábrázolásokat levésték a dzsihadisták. Fotó: László Dávid

– Munka? Az nincs. Legfeljebb alkalmi. Csak a túlélésre elég – panaszolta Kamiran, egy 21 esztendős jazidi fiatalember a khankei menekülttáborban. Hét évvel ezelőtt sok ezer társával együtt ő is menekülni kényszerült egy Szindzsár környéki faluból, miután hírét vették, hogy közeledik az Iszlám Állam. A dzsihadisták sátánimádóként tekintettek a népcsoportra, így nem sok jóra számíthattak volna tőlük: legfeljebb az áttérés, a rabszolgaság vagy a halál közül választhattak. Csak ebben az egyetlen khankei táborban még mindig 14 ezer ember él, meglehetősen mostoha körülmények között. Egy hűtő, egy televízió, pár földre terített matrac a berendezése néhány négyzetméteres otthonuknak, melyen akár tucatnyian is osztoznak. Több száz gyermek már ide született, soha nem ismertek más életet, mint a szögesdróttal körülvett konténervárosét, ahol egész nap a szakadt focilabdát üldözik, és éppen a kórokozókról tanulnak.

A khankei menekülttáborban több mint 14 ezer jazidi él.
Fotó: László Dávid

Maszkot egyébként senki nem visel; ugyan az előző hullámban néhányan megfertőződtek, de jó ideje nincs új beteg. Nincs, aki behurcolja a vírust – ide nem sokan jönnek kívülről. – Én sem akarok örökké itt maradni – mutatott körbe Kamiran, amikor a jövőjéről kérdeztük. De hová mehetne? Hiába szeretne visszatérni Szindzsárba, a város nem biztonságos. Még ha a fegyverek hallgatnának is, otthonaik romokban, nincs tiszta víz, áram, és ami a legfontosabb: munka sincs.

– Én is gondolkodom rajta, hogy Európába menjek. Sok rokonom él már ott, Németországban, Hollandiában

– ábrándozott a lehetséges kiútról Kamiran, bár pontosan tudja, az út költséges és kockázatos. Hivatalos statisztikák szerint négy évvel az Iszlám Állam veresége után már majd ötmillióan tértek haza, de még mindig 1,2 millió belső menekült él országszerte. Európába a migrációs áradat csúcsán, 2015-ben nagyjából százezren érkeztek, azóta számuk drasztikusan csökkent, az elmúlt években már az első tíz forrásország közé sem fértek be az irakiak.

A konténerváros saját kisboltja. Ingben és zakóban Kamiran
Fotó: László Dávid

Kik azok a jazidik?

A jazidik főként kurd nyelvet beszélő, de saját vallást gyakorló népcsoport. Főként Irak északi részén, Szindzsár városa környékén éltek, de kisebb létszámban Törökországban, Szíriában, Iránban is előfordulnak. Lélekszámukról nincs pontos adat, becslések szerint 700 ezren–egymillióan vannak. A jazidik vallása ősi, a judaizmus, a kereszténység, az iszlám, sőt a zoroasztrizmus (az egyik legrégebbi, Iránból eredő vallás) elemeit is hordozza magában. A Bibliát és a Koránt is olvassák, a gyerekeket megkeresztelik, a fiúkat körülmetélik, de hisznek egyfajta reinkarnációban is. Tisztelnek egy „bukott angyalt”, akit sátánnak neveznek, emiatt, némileg félrevezetően, sátánimádással vádolják őket. Jazidinek születni kell, a vallást nem lehet felvenni, ahogy elhagyni sem, és a külső házasság is tiltott. Az Iszlám Állam üldözte az eretneknek tartott jazidieket, az ENSZ becslései szerint legalább ötezer tagjukkal végeztek, amit a közösség népirtásként tart számon. A dzsihadisták hódítása miatt százezrével menekültek, főként a szomszédos kurdisztáni területekre. Rengetegen máig menekülttáborokban élnek, az egyik legnagyobbat, a khankeit az Ökumenikus Segélyszervezet és a Hungary Helps is támogatja. Nemcsak humanitárius segítséget nyújtanak, de új programjukban például pékséget építenek – ehhez képzést is tartanak –, remélhetőleg munkalehetőséget is teremtve a rászorulóknak.

Pusztulást hagytak

Az Iszlám Állam rémuralma nemcsak a jazidiket, hanem az iraki keresztényeket is keményen sújtotta. Egy 2003-as népszámlálás szerint Irakban körülbelül 1,5 millió keresztény élt, számuk mára borúlátó becslések szerint néhány százezerre csökkent – a többieket vagy megölték, vagy elüldözték. A terroristák mindenütt pusztítást hagytak maguk mögött, az otthonokat feldúlták, a templomokat lerombolták, szétverték.

– Amikor 2016-ban a felszabadító katonákkal beléptünk a templomba, a falak szurokfeketék voltak a dzsihadisták tüzeitől. A lángok olyan erősek voltak, hogy a márvány oszlopok kis híján összeomlottak. Mindent összefirkáltak, nemcsak arabul, de más nyelveken is. A kereszteket, képeket, szobrokat összetörték, szent könyveinket elégették. Az udvar hátsó falát lőgyakorlatra használták”

– idézte fel a karakosi templom viszontlátásnak történetét Ammar atya.

A karakosi templom hátsó udvarát lőtérnek használták. A falat nem újították fel, emlékeztetőül a borzalmakra.
Fotó: László Dávid

A Szeplőtelen fogantatás szír katolikus templom ma már új fényben ragyog, Ferenc pápa múlt heti látogatására megfeszített munkával fejezték be a felújítást, szó szerint az utolsó pillanatban. Tornya magasából Szűz Mária szobra tekint le a keresztény többségű városra, a sebek begyógyulásához azonban még hosszú idő kell. – Már a 2003-as háború után megkezdődött az elvándorlás, de sokkal kisebb mértékben. Bő tíz évvel ezelőtt még ötvenezren laktak a településen, ma nagyjából 23 ezren. Pedig aki tehette, már visszatért – magyarázta Ammar atya. – 2014-ben rémes volt a biztonsági helyzet. Mindennap embereket öltek meg vagy raboltak el, az életét kockáztatta, aki elhagyta a várost, de még itt is voltak robbantásos merényletek. Most sokkal jobb a helyzet, de ez nem jelenti azt, hogy a veszély a múlté. Az Iszlám Állam ideológiája nagyon is él, még ha meg is gyengült – figyelmeztetett. Elmondása szerint a legnagyobb kihívás már nem is annyira a biztonság, sokkal aggasztóbb, hogy nincs elég munka, sokan a gazdasági nehézségek miatt döntenek a távozás mellett.

Minek jött?

Mesélték, hogy amikor az Iszlám Államot kiverték Tell-Aszkuf városából, a település határában óriási kereszteket építettek, amelyeket meggyújtottak, hogy távolról is jól lássák az irhájukat mentő dzsihadisták: a keresztények visszatértek.

– Fizikailag legyőztük az Iszlám Államot, de az előítéleteket nem!

– osztotta Ammar atya nézeteit a keresztény településen Karam atya is. Példaként hozta fel, hogy Ferenc pápa látogatása előtt néhány szélsőséges imám a katolikus egyházfő ellen hergelte a népet, még tüntetéseket is szerveztek. Hogy Irakban sem örült mindenki a szentatya látogatásának, az is jelezte, hogy a közösségi médiát ellepték a gyalázkodó bejegyzések. Karam atya azt mesélte, Ferenc pápa erbíli miséje után egy autóból válogatott gorombaságokat vágtak az ő fejükhöz is, amikor meglátták, hogy reverendát viselnek. Egyénként ő is ugyanazokat a gondokat ismétli: ha nincsenek is közvetlen életveszélyben, nagy a munkanélküliség, a családoknak nincs miből élniük. Ráadásul Tell-Aszkuf a vallási mellett a politikai bizonytalanság terhét is nyögi: a település a kurd és a szövetségi iraki területek határán fekszik, hovatartozása vitatott. A legtöbb család az elmúlt évben négyszer ha kapott fizetést Bagdadból, pedig a 200-300 dollárnak megfelelő (60–100 ezer forint) havi jövedelem Irakban sem sokra elég.

Magányos ima. A templomokban a feliratokat, kereszteket, arcábrázolásokat levésték a dzsihadisták.
Fotó: László Dávid

Alvó sejtek

De a vallási feszültség ott van a muszlimok között is. Irak muszlim lakosságának 70 százaléka síita, 30 százaléka szunnita, a szélsőséges szunnita Iszlám Állam veresége után most ismét a siíták kerekedtek felül. A „terrorkalifátus” egykori fővárosába, Moszulba vezető utat sem a pápa plakátjai díszítették, hanem az iráni forradalmi gárda parancsnokának, Kászem Szolejmaninak és a Katáib Hezbollah iraki síita milícia vezetőjének, Abu Mahdi al-Muhandisznak a képei, akikkel 2019-ben amerikai dróncsapás végzett Bagdad közelében. Miközben Moszul túlnyomóan szunnita többségű, a város biztonságát síita milíciák biztosítják, ahogy a vezetők is főként közülük kerülnek ki. Természetesen nem minden terroristától szabadulhattak meg, a háborúban nem volt az emberek homlokára írva, hogy menekülő civilek vagy az Iszlám Állam harcosai.

– A katonák két dolgot ellenőriztek: hogy a mutatóujjuk fekete-e a ravasztól és hogy a vállukon látszik-e a heveder nyoma. Ezenkívül ügynökeik beépültek a dzsihadisták közé, aztán segítettek az azonosításban

– magyarázta a módszereket az egyik fixer, aki az ostrom idején mindennapos vendég volt a fronton. Aligha kétséges, hogy a városban megannyi alvósejt maradt, amelyek csak a lehetőségre várnak.

Moszuli utcakép a Templom tér közelében. A romok közé visszatért az élet.
Fotó: László Dávid