Elfoglaljuk a ti Rómátokat!
– fenyegetőzött önhitten még hatalma csúcsán az Iszlám Állam, propagandalapja címlapján egy olyan képpel, melyen a Szent Péter tér fölött lebegett rettegett fekete zászlójuk. Néhány évvel később a szervezet már vereséget szenvedett, mára pedig Ferenc pápa tapossa annak a Moszulnak a földjét, ahol 2014-ben kikiáltották terrorkalifátusukat.
A győzelemnek azonban nagy ára volt, az Iszlám Állam egykori „fővárosa” majd négy évvel a visszafoglalása után sem heverte ki az ostromot, s talán soha nem is fogja. A települést kettészelő Tigris folyó óvárosi oldalán a város még mindig romokban hever, nincs épület, amely épen megúszta volna a háborút, melyben utcáról utcára, házról házra verték ki a végsőkig elszánt terroristákat. Csak néhány düledező fal maradt a pápai vizitnek otthont adó Templom térből is, ahol azelőtt négy templom állt:
egy szír katolikus, egy örmény ortodox, egy szír ortodox és egy káld. A dzsihadistáknak egyik első dolga volt a keresztény szent helyek lerombolása, más részeket börtönnek is használtak, de nem kímélték, nem kímélhették a területet a felszabadító nemzetközi koalíció tüzérségi és légi csapásai sem.

Fotó: Alessandro Di Meo / MTI/EPA/ANSA/
Moszulban és környékén mindmáig rendszeresek az Iszlám Állam rejtett sejtjeinek kisebb-nagyobb terrortámadásai, Ferenc pápára azonban aligha a szélsőségesek jelentették a legnagyobb fenyegetést. A katolikus egyházfő a világ egyik legjobban őrzött személye, Irakban is több mint tízezer fegyverest mozgósítottak védelmére.