Meghalt Colin Powell volt amerikai külügyminiszter

A koronavírus szövődményeibe halt bele, életének 85. évében.

Magyar Nemzet
2021. 10. 18. 16:31
Powell, Colin
Budapest, 2004. július 27. Colin Powell, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere megérkezik a Parlament Vadász-termébe, ahol átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést. MTI Fotó: Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Életének 85. évében a koronavírus szövődményeiben elhunyt Colin Powell, az Egyesült Államok korábbi ikonikus külügyminisztere. A politikus George W. Bush adminisztrációjában első színesbőrűként töltötte be a tisztséget 2001-től 2005-ig, a szeptember 11-ei terrortámadást követő vészterhes időszakban.

Nevéhez így elsősorban a 2001-es afganisztáni, majd a 2003-as iraki beavatkozás kötődik.

Előbbivel kapcsolatban a republikánus politikus az egyik fő szorgalmazója volt a gyors katonai csapásnak az al-Kaida ellen. Utóbbit illetően egyike volt azoknak, akik az ENSZ előtt bizonygatták a később hamisnak bizonyult vádat, hogy Szaddám Huszein iraki rezsimje tömegpusztító fegyverekkel bír. Ugyanakkor azon mérsékeltebb hangokat erősítette, amelyek türelemre intettek az ország lerohanásával kapcsolatban. 

Ez egy szégyenfolt, és mindig az is marad a pályafutásomban. Fájdalmas volt. Sőt, most is az 

– ismerte el hibáját egy későbbi interjúban. Habár korábban még az is felmerült, hogy elnökjelöltként méresse meg magát, politikai karrierjének ez a kudarc a végét jelentette.

Külügyminiszteri pályájának további eredményeiként emlegetik még, hogy igyekezett javítani a kapcsolatokat Oroszországgal és Kínával.

Colin Powell a megfelelő időben a megfelelő ember volt a feladatra. Ő jamaicai szülők gyermekeként már New Yorkban született 1937. április 5-én. Politikai karrierjét katonaként alapozta meg, részt vett a vietnami háborúban, meg is sérült egy helikopter-balesetben, ahol saját sebesülése ellenére is társait menekítette. Hősiességéért számos kitüntetést kapott. Később, az 1980-as években, Ronald Reagan republikánus elnök nemzetbiztonsági tanácsadójaként szolgált, majd a hadsereg négycsillagos tábornokaként, George H. W. Bush és Bill Clinton elnöksége idején a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője lett, ugyancsak első színesbőrűként. Rövid szünet után innen vezetett útja a külügyminiszteri székig.

Visszavonulása után az America’s Promise Alliance nevű, fiatalok életét javító civil szervezetnél dolgozott, illetve több társaság tagja volt. Tavaly az egyébként is mérsékelt republikánusként számontartott politikus Joe Biden demokrata jelölt mellett állt ki a kampányban. 

Nős volt, három gyermek édesapja. 

Családja szerint megkapta a koronavírus elleni oltásokat, ám a kór ennek ellenére végzett vele. 

 A CNBC televízió információi szerint bár a politikust beoltották, de rákbetegsége miatt az immunrendszere nem tudott megbirkózni a fertőzéssel. 

Borítókép: Colin Powell, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.