Az eddig látott legmagasabb szinten van a koronavírussal igazoltan megfertőzöttek száma Svédországban. A vírus nem válogat, a riksdagba, azaz az országgyűlésbe is beférkőzött. A szerdai pártvezetői vitanap utáni csütörtökre mind a zöldek szóvivője, a korábbi klímaügyi miniszter Per Bolund, mind a centristák elnöke, Annie Lööf Covid-tesztje pozitív lett, péntek reggel pedig azt jelentette be a miniszterelnök szóvivője, hogy a kormányfő is elkapta a fertőzést. A közlemény szerint Magdalena Andersson a körülményekhez képest jól van.
A Népegészségügyi Hivatal csütörtöki sajtótájékoztatóján az országos főepidemiológus azt mondta, olyan gyorsan terjed a fertőzés, aminek még csak a közelében sem volt korábban a helyzet.
Anders Tegnell hozzátette, hogy a hivatal becslése szerint jobb esetben a napi 47 ezer főt is eléri hamarosan a napi új fertőzöttek száma, de a pesszimistább prognózis szerint akár 69 ezerre is ugorhat ez a szám a valamivel több, mint tízmilliós országban.
Az egészségügy pedig már most is túlterhelt és létszámhiánnyal is küzd, amit jó mutat az is, hogy több megyében feloldották a karanténkötelezettséget azon egészségügyi dolgozók részére, akik családjában fertőzött található, de egyébként tünetmentesek, annak érdekében, hogy dolgozni tudjanak.
Ezzel párhuzamosan csütörtökön a riksdag szociális bizottsága a kisebbségi szociáldemokrata kormány által kért négy hónap helyett csak két hónappal hosszabbította meg a kabinet rendkívüli, járványügyi felhatalmazását, amely január 31-én jár le. A már említett szerdai pártvezetői vitában egyébként több ellenzéki vezető is bírálta a törvényt, hogy túl nagy felhatalmazást ad a kormánynak, és a kabinetet is kritizálták, miszerint visszaélnek a rájuk ruházott pluszhatalommal.
Svédországban – nehezen érthető módon – a járvány kitörésétől kezdődően különös ellenállás övezi a maszkviselést, elsősorban a szakhivatal negatív hozzáállása miatt.
Amíg egyes európai országokban komoly pénzbüntetést kaphatnak a maszkot nem viselők, Kínában pedig akár börtönnel is sújthatóak a renitensek, addig Svédországban sehol sem kötelező a védőeszköz.