Riport az ostromlott Kijevből: tankcsapdák közt rolleren

Habár néhány kilométerrel arrébb az oroszok javában ágyúznak, Kijev elsőre nem kelti egy ostromlott város benyomását. A légoltalmi szirénák visítása, a távoli ágyúdörgés és puskaropogás ellenére a városon egyfajta kihalt nyugalom ül. Az ukrán főváros inkább „hadi üzemmódba” kapcsolt, akik maradtak, elszántan felkészültek a legrosszabbra is.

Fotó: Szabó Gergely

A kijevi útnak most a megtervezése sem egyszerű feladat. Már csak azért sem, mert a Nyugaton elérhető információk folyamatosan változnak, és ellentmondásosak a harcok helyzetét illetően. Egyes híresztelések szerint az oroszok már körbezárták az ukrán fővárost, és épp a belvárost ágyúzzák, a vasúti összeköttetés pedig bármelyik pillanatban megszűnhet. Más források ellenben arról számoltnak be, hogy az orosz offenzíva a településtől északra elakadt, a város nincs körbezárva, a közlekedés zavartalan. – Higgy nekem barátom, Kijevet az oroszok nem fogják körbekeríteni! – söpri le aggodalmaimat az egyik ukrán ismerősöm, akinél a lehetőségekről érdeklődök. Amikor pedig arról kérdezősködöm, hogy már csecsen hadtestet is Ukrajnába küldik, harciasan csak így felel: 

Jöhetnek nyugodtan, Ukrajnában elég sok krematórium van!

Ostromzár

Kijevbe most lehetetlen eljutni repülővel: az ukrán légteret a háború miatt a polgári légi közlekedés elkerüli. A buszos távolsági járatokat is megszüntették, autóval pedig kiszámíthatatlan a bejutás. Ahogy halad az ember az ukrán főváros felé, egyre sűrűsödnek a közúti ellenőrzőpontok, ahol katonák – vagy felfegyverzett ukrán civilek – döntenek arról, hogy tovább engedik-e az utast. 

Kijev felé közledve megszaporodnak az úttorlaszok. Fotó: Szabó Gergely

Angolul nem beszélnek, és az aktuális hangulatuk nagyban befolyásolja a döntésüket. A vasúti közlekedés viszont zavartalanul üzemel. Más tömegközlekedési eszköz hiányában egyedül ezzel biztosítható a civil lakosság evakuálása, a segélyszállítmányok, valamint az utánpótlás célba juttatása. 

Ha a vasúti közlekedés megszűnne, az feltehetően a jelenleginél is súlyosabb humanitárius katasztrófához vezetne a nagyvárosokban, minden kapu bezáródna a menekülők előtt.

A háborús helyzet folyamatos változása miatt tehát sietnem kell, hogy még azelőtt bejussak a városba, hogy összezár az orosz gyűrű vagy lebombázzák a vasúti infrastruktúrát. A feszültség már a magyar határhoz közel is érezhető. 

– Nem fél? – szegezi nekem a kérdést a magyar határőr, amikor megtudja, hogy Kijev felé tartok. 

– De, egy kicsit – ismerem el neki, és kicsit magamnak is. 

A munkácsi vasútállomáson meg kell küzdeni pár nagyon is gyakorlati kihívással, ugyanis a bankkártyám nem működik. Mint utólag megtudom, bár a nyugati országok által elrendelt banki szankciók elsődlegesen az orosz bankokat érintik, azonban közvetve minden olyan fizetési műveletet is ellehetetlenítek, amely orosz bankon keresztül megy.

Noha a háborúra tekintette a szolgáltatók elvileg ingyenessé tették a roamingot Ukrajnában, a terepen nem működik az sem, így csak egy utcán véletlenül befogott kódolatlan wifiből tudok információkat szerezni.  A vasútállomáson sok a rendőr és katona, akik szúrópróbaszerűen folyamatosan ellenőrzik az embereket, átvizsgálják ruházatukat, csomagjaikat. Kissé lever a veríték, mikor három fegyveres katona körbeáll, idegesen méregeti az útlevelemet, és ukránul próbál kikérdezni. Szerencsére nálam van az ukrán sajtós igazolványom, ami megenyhíti szívüket, továbbengednek.

Az ellenőrzőpontokon nem mindig könnyű az átjutás. Fotó: Szabó Gergely

Talán meglepő módon a Kijevbe tartó vonaton viszonylag sok az utas, az emberek általános hangulatán nem érződik annyira a háborús feszültség. Ahogy közeledtünk a város felé, megszaporodnak a közutakon felállított katonai ellenőrző pontok, illetve az emberek a vasúti sínek mellett hegesztik össze az útzárakhoz használt, csillag alakú tankcsapdákat. Láthatóan bármit felhasználnak, ami erre alkalmas: síneket, egyszerű zártszelvényeket, építőipari fém gerendákat, melyeket egy fém kábellel össze is kötnek sorban, hogy még nehezebb legyen rajtuk áthatolni.

Ágyúdörgés, nyugalom

A peronokon alig lehet elférni a különböző szállítmányoktól, amelyeket a vonatokra rakodnak fel. Élelem, ruhák, felszerelés, bármi, amire a lakosságnak szüksége lehet. A vasútállomáson rengeteg a katona, a civilek vállán is fegyver lóg. Néhányuk az ukrán nemzeti színt jelképező sárga karszalagot visel, a forgalomban pedig az autók nagy részét is ukrán zászlóval vagy sárga szalagokkal dekorálják. Ennek gyakorlati oka is van: az ellenőrzőpontoknál csökkenti az esélyét annak, hogy tüzet nyissanak a közeledő autókra, ahogy az sajnos korábban már tévedésből előfordult.

A belvárosban viszonylagos nyugalom uralkodik, annak ellenére, hogy az orosz hadsereg már Kijev külvárosait ágyúzza.

 Az utcákon jönnek-mennek az emberek, és ha dugók nincsenek is, egész sok autó közlekedik. Az üzletek viszont szinte kivétel nélkül zárva vannak. A még nyitva tartó élelmiszerboltok listáját a kijevi önkormányzat Telegramon keresztül osztja meg a lakosokkal, hogy az itt maradt lakosság élelemhez jusson. A hangulat az üzletekben nem feszült, élelmiszer van, még ha azért láthatóan üres is a polcok nagy része, de nincs pánikvásárlási roham. A Telegram egyébként a város kommunikációs csatornája, itt osztják azt is, ha éppen légitámadás éri a várost, felszólítva az embereket, hogy azonnal vonuljanak fedezékbe.

Magára hagyott autó az ukrán fővárosban. Fotó: Szabó Gergely

A tömegközlekedés lényegében megszűnt Kijevben. A buszok nem járnak, a villamoskocsikat pedig úttorlaszként használják a kereszteződésekben. A metró részlegesen még közlekedik, de teljesen kiszámíthatatlanul, a menetrend megszűnt. Az állomások egy része teljesen le van zárva, míg másokban óvóhelyeket alakítottak ki a civil lakosságnak. Közúton autóval lehet közlekedni, de a benzinkutak jó része lehúzta a rolót, illetve a nagyobb kereszteződésben ellenőrző pontokat alakítottak ki, ahol a továbbjutás az éppen ott lévő fegyveresek pillanatnyi döntésétől függ. Közlekedni tehát legfeljebb gyalog lehet, vagy ahogy több embert is látok; elektromos rolleren, amelyekkel elegánsan ki lehet kerülni a harckocsiakadályokat. A sétálás másik nagy előnye, hogy a fegyveresek a gyalogosokat általában nem ellenőrzik. Arra viszont még a háborúban is gondot fordítanak, hogy a hölgyeket egy szál virággal örvendeztessék meg nőnap alkalmából.

Az utcákon mindenütt plakátok buzdítanak ellenállásra, a nagyalakú kijelzőkön megjelenő angol nyelvű üzenet szerint az ukrán nép a NATO segítségéért könyörög, hogy rendeljen el légtérzárat az ország felett. 

NATO zárd le az eget! Fotó: Szabó Gergely

A rádiókból folyamatosan az ellenállásra buzdító közvetítések, felhívások szólnak, míg a kijevi önkormányzat Telegram csatornáján folyamatosak a hírek, ahol nyugtatják a lakosságot. Most például éppen azt a hírt cáfolják, hogy a kijevi vezetékes víz a klór hiánya miatt ihatatlanná vált volna.

A fotózást természetesen ilyenkor senki nem szereti, ezért aztán elég gyakran előfordul, hogy villámló tekintetű katonák ellenőrzik a papírjaimat, számon kérve, amiért a nyakamban lévő fényképezőgépekkel sétálgatok egy ostromlott városban, mintha csak turista lennék. A belvárosban olykor lehet hallani a tüzérségi csapásokat, valamint géppuskaropogást is, és általában éjszaka a légvédelmi szirénák is felsivítanak, ilyenkor érkezik a Telegram-üzenet is, hogy mindenki menjen azonnal fedezékbe. 

Meglepő azonban, hogy a város éjszaka is teljesen ki van világítva, miközben hagyományosan a fények alapján elvileg az ellenség egyszerűbben azonosíthatja a tüzérség vagy légierő számára a célpontokat. 

A szállásomon ennek ellenére teljes sötétség van, és még meg is kérnek, hogy a laptopommal üljek el az ablak mellől a belső helyiségekbe. Mióta Líbiában lebombáztak, én is tudom, hogy ezt tényleg komolyan kell venni.

Rajzfilm a metróban

A metróállomások egy részén óvóhelyeket alakítottak ki a civil lakosság védelmére. Ezek viszonylag rejtettek, a fényeket kint nem kapcsolják fel, így itt is teljes sötétségben botorkálnak az emberek. Az egyik nagyobb óvóhelyet is csak véletlenszerűen fedezem fel: egy no entrance (nem bejárat) feliratú, félig nyitott ajtón kell bemenni, aztán lefelé a mélységbe. Néha csak a lépések visszhangjából tudom, hogy nem vagyok egyedül.

Sokan a kedvenceiket is magukkal vitték. Fotó: Szabó Gergely

A menedékek bejáratát fegyveresek és a városi rendőrség védi, lejutni is csak ellenőrzés után lehet. A mélyben a metróállomás már fényárban úszik, a középső közlekedőben kétoldalt emberek fekszenek a falak mellett, a metróalagút felé tartó átjárókban pedig ideiglenes szállásokat alakítanak ki, lekerítve a „privát terüket” jelképező helyeket. 

Sokan magukkal hozták a házi kedvenceiket is, így többen a kutyájukat, macskájukat magukhoz ölelik. 

Az egyik oldalon a szerelvény áll, ebben is emberek laknak, míg a másik vágányon a metró folyamatosan közlekedik egy irányba.

Óvóhely a kijevi metróban. Fotó: Szabó Gergely

Az óvóhelyeken rengeteg a gyerek, a falra rajzfilmeket vetítenek folyamatosan. Összességében pániknak nincs nyoma, minden szervezetten működnek, több, angolul is beszélő ukrán önkéntes osztja szét az ellátmányt és kezeli a menekültek igényeit. Az egyik menedék végén többen állnak, a falra kifüggesztett tévét nézik, ahol épp az amerikai elnök nyilatkozik az ukrán helyzetről, aztán pedig különböző felvételeket vetítenek a Kijev külvárosában tomboló harcokról, kiégett házakról, szétlőtt harckocsikról.

Rajzfilmet vetítenek a kijevi metróban. Fotó: Szabó Gergely

 Az embereken látható a kiszolgáltatottság, a félelem, de sokak szemében a remény is felcsillan.

Csak „mezítlábasan” tudok közlekedni a városban, ami azért nem veszélytelen, mert már az utcán sétáló civilek is iratokat kérnek tőlem, hogy megbizonyosodjanak, nem vagyok orosz kém. A munkához szükségem lenne golyóálló mellényre és sisakra is, de ez most nemcsak Kijevben, hanem egész Ukrajnában hiánycikk. Jelenleg  azon dolgoznak, hogy Kínából nagy mennyiségben szerezzék be ezeket az eszközöket. A további eseményekig mindenesetre bízom a jó szerencsében, vagy – bármilyen valószínűtlennek is tűnik –, hogy a felek mégis leülnek tárgyalni.

Borítókép: Tankcsapdák Kijev belvárosában (Fotó: Szabó Gergely)