Nem elég a megújuló energia
Az Envia közleményében több okra vezette vissza az áramársokkot. A konszern szerint a globális gazdaság kiheverte a koronavírus- járvány okozta hanyatlást, és most ismét több energiára van szüksége, a politikai feszültségek és válságok pedig felfelé hajtják az árat. Ugyanakkor közvetve az úgynevezett energiaátmenetet, vagyis az erőltetett „zöldítést” is felelősnek nevezték. Az időjárás miatt Németországban tavaly kevesebb áramot termeltek megújuló energiából. Ezt más energiaforrásból, így földgázból és szénből történő villamosenergia-termeléssel kellett kompenzálni. A földgáz drágulása és a szénből történő áramtermeléshez szükséges szén-dioxid-tanúsítványok magas költsége drágítja a termelést– sorolta az Envia az áremelés okait.
A német emberek visszatérnének az atomenergiához
A szolgáltató cég az atomenergia kivezetését is felelőssé tette az áremelkedésért. Utaltak arra is, hogy Franciaországban az atomerőművek egyharmadát 2021-ben biztonsági okokból leállították. Németországban három atomerőművet teljesen lekapcsoltak a hálózatról az év végén. Ezt a teljesítménykülönbséget most is pótolni kell. A tervek szerint azonban a maradék három német atomreaktort is leállítják az év végéig. A Bild közvélemény-kutatása alapján ezt a németek többsége már elutasítja. A jelenlegi energiaválságra való tekintettel 50 százalékuk észszerűnek nevezte az atomerőművekben történő villamosenergia-termeléshez való visszatérést, 33 százalékuk pedig több atomerőmű építését támogatja.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!