A napokban kiderült, hogy Eva „Katar-gate” Kaili, több luxusingatlant is birtokol Görögországban, amiket gyanúsan alacsony áron vásárolt, majd pedig sokkal drágábban adta el, annak ellenére, hogy egy ingatlanszakértő szerint a környéken valójában akkor már csökkent az ingatlanok értéke a vétel idejéhez képest.
Kaili esete nem egyedi, más brüsszeliták is igyekeztek kihasználni az átlagon felüli juttatásaikat és befolyásukat az ingatlanpiacon. Amint arról már a V4NA is beszámolt, Mariya Gabriel uniós biztos is korrupciós botrányba keveredett, miután 2010 októberében aláírt egy lakásbérleti szerződést. A Európai Bizottság innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős biztosa után a bolgár korrupcióellenes ügyészség nyomozott.
A politikusról ugyanis kiderült, hogy jóval a piaci ár alatt, 400 bolgár leváért, azaz nagyjából 204 euróért bérelt önkormányzati lakást.
Az eljárást végül nagy nehézségek árán, de sikerült eltussolni, így az eljárást szépen csendben meg is szüntették. Érdekesség, hogy a bolgár biztos neve szerepel a Soros-birodalom, a Nyílt Tátrsadalom Alapítványok „megbízható szövetségesekről” készült listáján.

Korábban az Európai Bizottság elnöki tisztségéről álmodozó Manfred Weber is ingatlanmutyival gazdagította a vagyonát, ugyanis trükkös eszközökkel, ravaszkodva, joghézagokat kihasználva zsebre vágott legalább 400 ezer eurót.
Az ügyeskedő néppárti politikus a saját családi házát nevezte ki pártirodának, hogy havi 4332 euróval többet tehessen zsebre. Ez úgy volt lehetséges, hogy a képviselőknek már akkoriban sem kellett elszámolniuk az irodabérlésre lehívott összegekkel, Weber ebben a joghézagban pedig meglátta a nagy lehetőséget.