Zila János, a központ elemzője azzal egészítette ki Kovács szavait, hogy a szankciók árdrágító hatásai – ha csak a józan ész végre nem üti fel a fejét Brüsszelben – el fognak húzódni, majd emlékeztetett arra, hogy idén februártól újabb sokk lehet a piacokon, ugyanis 2021-ben az európai dízelolajimport 56, 2020-ban pedig az 50 százaléka érkezett Oroszországból, az idén február elején élesedő embargó viszont teljesen elvágja a kontinenst az orosz gázolajtól. „Ez azt jelenti, hogy nagyon-nagyon nehéz lejönniük az orosz dízelről az európai piacoknak” – fogalmazott Zila János.
Az is látható azonban, hogy a magyar kormány nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a kritikus fontosságú területeken mentességet harcoljon ki Magyarországnak
– hangsúlyozta.
A műsor további részében a műsorvezető, a kutatási igazgató és a központ elemzője sorra vették a kormányzat stratégiai céljait, a munkahelyvédelmet, a rezsivédelmet, a migrációs kérdést, a családtámogatások, a nyugdíjak reálértékének megőrzését, továbbá a haderő fejlesztését, majd szó esett a Brüsszelt megrázó óriási korrupciós botrányról is, amelyben baloldali képviselők érintettek.
A január 4-i adást ITT hallgathatják meg.
Borítókép: Ukrán katonák az Egyesült Államokból küldött ágyúval lövik az orosz állásokat a dél-ukrajnai Herszon térségében 2023. január 9-én. (Fotó: MTI/AP/LIBKOS)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!