Az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény szerint a júliusi vilniusi – állam- és kormányfői szintű – NATO-csúcstalálkozó óta először tanácskoztak a szövetség védelmi miniszterei. A megbeszélésen Magyarországot Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium (HM) védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára képviselte – tették hozzá.
A tárca azt írta, hogy a brüsszeli értekezlet a közös elrettentési és védelmi feladatok végrehajtására, az új kollektív védelmi berendezkedés működtetésére, valamint a folyamatban lévő műveletek áttekintésére összpontosított.
A védelmi miniszteri értekezlet margóján egyúttal sor került egy, a NATO által elővezetett, közös légi kiképzést és légvédelmet is elősegítő, határokon átnyúló légtérkezdeményezést támogató szándéknyilatkozat aláírására is.
Hangsúlyozták:
Magyarország kiveszi a részét a közös feladatokból, amire jó példa a keleti szárnyzóna kihívásaira reagáló, magyar vezetésű többnemzeti NATO-harccsoport, valamint a Székesfehérváron működő többnemzeti hadosztályparancsnokság (HQ MND-C, HQ Multinational Division Centre), amelyet Magyarország Horvátországgal és Szlovákiával közösen hozott létre.
Az Európai Unió képviselőjének jelenlétében a szövetségesek áttekintették az iraki, illetve a nyugat-balkáni műveletekkel kapcsolatos helyzetet, illetve megvitatták az EU-val történő együttműködés lehetőségeit a térség stabilitásának fokozása érdekében.
A szerepvállalás kapcsán felhívták a figyelmet arra, hogy a nemzetközi szövetségi rendszerek keretein belül a nyugat-balkáni térségben a magyar részvétel a legmagasabb szinteken valósul meg.
Míg a NATO legnagyobb létszámú szárazföldi műveletének számító KFOR parancsnoki tisztségét a közelmúltban, 2024 januárjától a bosznia-hercegovinai EUFOR ALTHEA-misszió vezetését tölti be magyar katona, Sticz László vezérőrnagy személyében – közölték.
Magyarország a NATO-ban konzekvensen képviseli a déli kihívások napirenden tartását. A déli régió helyzete feszült, ezt példázza az elmúlt időszak feszült helyzete Koszovóban, ezért a biztonságunk megőrzése érdekében rendkívül fontosnak tartjuk a NATO és az EU jelenlétének fenntartását a térségben
– tették hozzá.