Az 54 éves áldozatnak december 6-án Kassel városában kellett volna fellépnie, amikor a fiatalokból álló banda megtámadta.
Az áldozat, Rainer B. elmondása szerint a banda több 15 év körüli, migráns hátterű tinédzserből állt. A rendőröknek elmondta, hogy inzultálták, „rohadéknak” és „kövér embernek” nevezték, és felszólították, hogy vegye le a mikulásjelmezét. Azt ordították, hogy muszlimok, és hogy Németország az ő országuk – számolt be róla a Hessische Allgemeine című lap.
Az áldozat megjegyezte, hogy többen is szemtanúi voltak a támadásnak, és ahelyett, hogy közbeléptek volna, inkább kinevetették és megtapsolták a migráns támadókat.
Miután feljelentést tett a hatóságoknál, az ügy az állambiztonsági hivatalhoz került.
A megtámadott férfi még a történtek ellenére is elment az eseményre – bár a ruhája több helyen elszakadt. Azt mondta, ez nem akadályozza meg abban, hogy jövőre is beöltözzön a gyerekeknek. A jövőben ugyanakkor paprikaspray-t is magánál tart majd, hogy meg tudja védeni magát.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Allison Dinner)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!