Orbán Viktor is részt vesz a csütörtökön az uniós vezetők Brüsszelben tartandó rendkívüli csúcstalálkozóján, ahol a fő téma Ukrajna támogatása lesz. Úgy tűnik, hogy Ukrajnában is kiemelt figyelem követi az eseményt, egy ukrán lap például három pontban gyűjtötte össze, hogy szerintük Orbán Viktor miért ellenzi az 50 milliárd eurót, amit a háborúra fordítanának.
Orbán Viktor a téma Ukrajnában is
Egy ukrán lap szakértőt is megkérdezett, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök miért nem akarja tovább támogatni a háborút

A béke lehetősége egyik pontban sem merült fel, miközben arról írtak, hogy csak úri mókából akarja befolyásolni az Európai Unió döntését Orbán Viktor, és direkt nem akar pénzt küldeni Ukrajnának.
Az is felmerült bennük, hogy Orbán Viktor oroszbarát politikát folytat. Hiába nyilatkozta nemrég maga az ukrán külügyminiszter, Dmitro Kuleba, hogy sem Orbán Viktor, sem pedig Szijjártó Péter nem oroszpárti, hanem magyapárti politikus, ez mit sem számít a lapnál. Korábban pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök is azt mondta, hogy nem igaz, hogy Orbán oroszbarát lenne.
Ez a cikk is jól mutatja, hogy mennyire idegesek Brüsszelben, mert ők nagyon szeretnék az 50 milliárdot megszavazni Ukrajnának, ezzel pedig növelni a fegyverszállításokat, újabb szankciókat vezetnének be és a befagyasztott orosz pénzeket pedig Ukrajna újjáépítésére használnák fel. Orbán Viktor többször leszögezte, nem hisz abban, hogy az orosz–ukrán háború végéhez katonai megoldás fog vezetni. A kormányfő azzal érvelt, hogy ha még több fegyvert küldenek Ukrajnába, az előbb vezet eszkalációhoz, semmint a háború lezárásához. A kormányfő egyébként tett egy kompromisszumos ajánlatot: azt javasolta, hogy Magyarország kész részt venni a 27-ek megoldásában, ha garantálják, hogy minden évben döntés születik arról, küldjenek-e pénzt Ukrajnába vagy ne.
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hamarosan bezárnak a pápai bazilikák szent kapui
A karácsony üzenete egybecseng a szentév mottójával: Legyetek a remény zarándokai!

Zsidók elleni tömeges merényletet tervező terroristákat nyilvánítottak bűnösnek Angliában
A bíróság február 13-án mond ítéletet a három vádlott felett.

Kormányváltást akarnak Magyarországon az ukránok, letartóztatták Greta Thunberget
Napi összefoglaló.

Az elnöki pár hivatalos karácsonyi portréját is közzétették
Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hamarosan bezárnak a pápai bazilikák szent kapui
A karácsony üzenete egybecseng a szentév mottójával: Legyetek a remény zarándokai!

Zsidók elleni tömeges merényletet tervező terroristákat nyilvánítottak bűnösnek Angliában
A bíróság február 13-án mond ítéletet a három vádlott felett.

Kormányváltást akarnak Magyarországon az ukránok, letartóztatták Greta Thunberget
Napi összefoglaló.

Az elnöki pár hivatalos karácsonyi portréját is közzétették
Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!