Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn találkozott az ukrán külügyminiszterrel, Dmitro Kulebával, akivel rengeteg téma szóba is került a majdnem hatórás tárgyalásuk során.
Orbán Viktor és Szijjártó Péter is magyarpárti, nem pedig oroszbarát az ukrán külügyminiszter szerint
Az ukrán külügyminiszter a Szijjártó Péterrel folytatott megbeszélésük után több dologban úgy érzi, hogy elindult a párbeszéd.

Az ukrán külügyminiszter, Dmitro Kuleba a Telexnek adott interjújában elmondta,
szerinte sem Orbán Viktor, sem pedig Szijjártó Péter nem oroszpártiak, szerinte ők magyarpártiak, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a magyar külügyminiszter tiszteletben tartja Ukrajna területi integritását és szuverenitását.
A politikus kifejtette, Szijjártó Péterrel egy nyílt és őszinte beszélgetésen vannak túl, sok kételyt sikerült eloszlatniuk a találkozójuk alatt. Hozzátette, hogy mind a ketten fontosnak tartják Ukrajna területi egységét és szuverenitását, ám annak elérésében nem értenek egyet. Az ukrán külügyminiszter szerint Oroszországot csak a harctéren lehet megállítani és arra kényszeríteni, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek.
Minden országnak megvan a maga belpolitikai helyzete, minden országban elhangzanak különböző kijelentések, de nem engedhetjük meg, hogy ezek megzavarják a mi kétoldalú kapcsolatainkat
– fogalmazott.
Kitért arra is, értesültek a Szijjártó Péternek címzett életveszélyes fenyegetésről, majd arról is beszélt, Magyarországon Toroczkai László utalt arra, hogyha a háború következtében megszűnne Ukrajna államisága, igényt tartanának Kárpátaljára.
További Külföld híreink
Az ukrán politikus bizakodó azzal kapcsolatban, hogy Magyarország támogatni fogja majd a jövőben Ukrajna EU-csatlakozását. Úgy gondolja emellett, hogy Magyarország jelenleg nem blokkolja Ukrajna NATO-csatlakozási közeledését sem.
Szijjártó Péter a közös sajtótájékoztatón közös érdeknek nevezte a jószomszédi viszony helyreállítását, elmondta azt is, hogy a legtöbbet a nemzeti kisebbségek helyzetéről beszéltek a hétfői tárgyalások során. Az ukrán külügyminiszter ezzel kapcsolatban az interjúban kifejtette, hogy Ukrajnában 2015-ben kezdődtek a viták, amik visszavezethetők az oroszok 2014-es támadásához. De hozzátette, hogy
elindult a két ország azon az úton, hogy ezek a viták rendezhetők legyenek.
Borítókép: Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel a megbeszélésük után tartott közös sajtótájékoztatón Ungváron 2024. január 29-én (Fotó: MTI/Nemes János)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Újabb harkivi települést foglalt el az orosz hadsereg
A tájékoztató szerint több mint 1260 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

Két év börtönre ítélte egy francia bíróság Moldova volt miniszterelnökét
Mivel a volt kormányfő nem jelent meg a tárgyaláson, a bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene.

Kényszersorozás a boltban: fejbe verték, majd elhurcolták a fiatal férfit + videó
Újabb megrázó felvétel került nyilvánosságra.

A nyugdíjasokat veszi célba a Tisza testvérpártjának minisztere
Stagnál a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Újabb harkivi települést foglalt el az orosz hadsereg
A tájékoztató szerint több mint 1260 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

Két év börtönre ítélte egy francia bíróság Moldova volt miniszterelnökét
Mivel a volt kormányfő nem jelent meg a tárgyaláson, a bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene.

Kényszersorozás a boltban: fejbe verték, majd elhurcolták a fiatal férfit + videó
Újabb megrázó felvétel került nyilvánosságra.

A nyugdíjasokat veszi célba a Tisza testvérpártjának minisztere
Stagnál a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!