Szijjártó Péter: A békemisszió uralja a soros elnökséget

A külgazdasági és külügyminiszter közölte, a nemzetközi szervezetekben „illegitimmé vált a béke”.

2024. 07. 10. 15:18
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA pool/Martin Divisek)
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Kicsit több mint egy hete kezdtük meg az európai uniós elnöki feladatok ellátását, mondhatnám azt, hogy repülőrajtot vettünk, hiszen világos célt tűztünk ki magunk elé, leszámolva az eddigi bürokratikus gyakorlattal – nyilatkozta Szijjártó Péter külügyminiszter a washingtoni NATO-csúcson szerdán az M1-nek. A politikus Facebook-oldalára felkerült videó szerint azt mondta:

Míg egyes esetekben letudandó, bürokratikus házi feladatként tekintettek az európai uniós elnökségre, mi valódi politikai megfontolásokkal indultunk neki, annak érdekében, hogy hozzájáruljunk ahhoz, hogy a szomszédságunkban újra béke legyen, hogy Európában újra beköszönthessen a békés fejlődés korszaka.

– Az elnökségi időszakunk hat hónapját egy békemisszióra szeretnénk felhasználni – fejtette ki a külügyminiszter. Mint arra felhívta a figyelmet, ennek a békemissziónak a keretében, a kijevi, a moszkvai és a pekingi látogatást követően, a washingtoni NATO-csúcs a békemisszió negyedik állomása volt, ahol Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott megbeszélést kedden Orbán Viktor miniszterelnök. 

Ennek jelentőségét kiemeli az a tény is – mutatott rá Szijjártó Péter –, hogy az elmúlt két és fél év egyetlen sikeres közvetítési kísérlete a törökökhöz fűződik, hiszen Törökország volt az, amely képes volt a fekete-tengeri gabonamegállapodást tető alá hozni, amellyel sikerült elkerülni az élelmiszer-ellátási válságot a világ néhány pontján.

– A következő időszakban a törökökkel még inkább összehangoljuk a munkánkat a nemzetközi szervezetekben, annak érdekében, hogy a béke mint téma, egyáltalán visszakerüljön a nemzetközi szervezetek napirendjére. Ma a legnagyobb baj az, hogy ha ma összejönnek a résztvevők egy-egy nemzetközi szervezet eseményére – mint például most, a NATO csúcstalálkozójára –, leginkább a háborúról lehet hallani – magyarázta Szijjártó Péter.

Hogyan, kinek lehet megnyerni a háborút? Hogyan kell fegyvert szállítani? Háború, háború, háború!!! A béke mint kifejezés is gyakorlatilag illegitimmé vált ezekben a szervezetekben, és ha valaki előjön ezzel, a béke iránti vággyal, a békével, mint kifejezéssel, akkor azonnal indul a megbélyegzési hadművelet és Putyin bábjától kezdve a Trójai falón át az oroszok ügynökéig, a Kreml propagandistájáig gyakorlatilag mindent ráaggatnak

– mondta Szijjártó Péter. Hozzátette: a törökökkel összefogunk annak érdekében, hogy a következő időszakban a nemzetközi szervezetekben a béke mint kifejezés, mint tartalom, mint mondanivaló legitimitását vissza tudjuk adni. Hangsúlyozta: nemcsak Orbán Viktor miniszterelnök, hanem Recep Tayyip Erdogan török elnök is találkozott a közelmúltban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek)

Mindent egy helyen az Eb-ről

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.