Isabella Tovaglieri: Ma olyan emberekre van szükség, akik készek bátran harcolni a jólétünk, az értékeink és identitásunk védelméért

A CPAC Hungary második napi programján hazai kormánytagok mellett amerikai, német, holland és latin-amerikai politikusok, közéleti szereplők és elemzők is megszólalnak. A CPAC Hungary színpadán az Olaszországból érkező Isabella Tovaglieri európai parlamenti képviselő is kifejtette véleményét.

2025. 05. 30. 16:53
Isabella Tovaglieri
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A CPAC Hungary vendégeként szólalt fel Isabella Tovaglieri, EP-képviselő, aki köszöntötte az európai hazafiakat és konzervatívokat.

A CPAC Hungary a világ minden tájáról bevonzotta a patriótákat.
A CPAC Hungary a világ minden tájáról bevonzotta a patriótákat
(Fotó: Csudai Sándor)

Nagyon örülök, hogy itt lehetek most önökkel. Jól tudják, minden nap nem csak politizálunk, hanem az igazság és a bátorság harcát vívjuk az uralkodó gondolkodásmóddal szemben, amely megpróbál elhallgattatni minket. 

A politikus elmondta, hogy minden nap kénytelenek vagyunk harcolni az elképzeléseinkért, és bár a politikai konfrontáció kétségtelenül ösztönzőleg hat, jó, amikor olyanokkal folytathatunk párbeszédet, akiknek ugyanaz a világnézetük:

Szeretném megköszönni, hogy meghívtak, hogy képviseljem a Patriótákat, a Legát és Olaszországot, mert itt nagyon otthon érzem magamat.

Kifejtette, hogy a mai Európa sokat veszített lendületéből és elhivatottságából és meghátrálva visszahúzódott, miközben a világ többi része halad előre egy más irányba. Ma olyan emberekre van szükség, akik készek bátran harcolni a jólétünk, az értékeink és identitásunk védelméért és előmozdításáért, mert lehetséges egy másfajta Európát felépíteni. 

Egy erős, eleven, szabad Európát, amely nem fél megvédeni azt, ami egyedivé teszi a gyökereit, a kultúráját, a lelkét, az önazonosságát

– folytatta. Ezután a magyar miniszterelnökre hivatkozott: ahogy Orbán Viktor is szereti hangoztatni, az Európai Uniónak a Szabad Nemzetek Szövetségének kell lennie, nem pedig Brüsszel által irányított birodalomnak. A Liga ezen van, mindig is ezen volt. Együtt a Patrióták csoportjában, együtt egy szabad, modern és megbecsült Európa eszméért küzdünk. 

Szövetségünk a konzervatívokat mindig is motiváló értékekből merít, amik az Isten, haza és a család, de a vállalkozás és a munka is idetartozik. 

Elmondta, hogy ezért támadják a Patriótákat, szigetelik el és démonizálják évek óta. Véleménye szerint a baloldali értelmiség és a globalista elit kigúnyol minket, mint a rövidlátó, visszamaradottakat, akik nem képesek meglátni, hogy milyen csodálatos előnyökkel járna számunkra az európai szuperállam, milyen hihetetlen erőforrásokat hozna számunkra a tömeges bevándorlás, milyen nagyszerű fejlődést eredményezne keresztény gyökereink eltörlése és a politikai korrektség megjelenése...

Európa-ellenesnek bélyegeztek meg minket, mert bírálni mertük a szuverenitás ellopását, amelyet a brüsszeli intézmények követnek el Európa népei ellen, akik már nem polgárok, hanem egy nemzetek feletti maxi entitás és a soha senki által meg nem választott nagy gazdasági, pénzügyi hatalmak alattvalói.

Elmondta, hogy azzal vádolnak minket, hogy a környezet ellenségei vagyunk, mert elítéltük az önpusztító zöld átmenet ostobaságait, amely hajlandó feláldozni a haladást, a jólétet, a foglalkoztatást és a fejlődést a zöld ideológia oltárán. És mit mondhatnánk arra, hogy rasszizmussal vádoltak minket, amikor előre figyelmeztettünk az ellenőrizetlen bevándorlás veszélyére, amely lecsúszást, bűnözést és bizonytalanságot hozott városainkba.

Kitért arra is, hogy elavultnak is neveztek minket, mert megvédtük gyökereinket és évezredes hagyományainkat, megvédtük a család értéket, ami egykoron a társadalom alapját képező alapsejt volt, de mára egy díszletté degradálódott, olyannyira eltorzult, hogy az olyan aberrált gyakorlatok, mint a béranyaság nem csak elfogadottá vált, hanem még divatossá is. Ezután arról beszélt, hogy 

szégyellhetjük, hogy évezredeken át a civilizáció bölcsője és jelzőfénye voltunk a világban. És miközben az iszlám megpróbálja ránk erőltetni a szimbólumait, mi eltöröljük a mieinket. Eltöröljük a betlehemet, a karácsony ünnepét és az új európai vallás nem más lett, mint a cancel culture és a woke-ideológia. Ezért vissza kell szerezni Athén, Róma és Jeruzsálem örökségét, ami a nyugati gondolkodást alakította. Olyan gyökerek ezek, amelyek arra tanítanak minket, hogy büszkék legyünk történelmünkre és értékeinkre, mert erős identitás nélkül nem válhatunk újra naggyá és nem vehetjük vissza Európa kulturális és politikai vezető szerepét.

Itt az ideje, hogy megváltoztassuk a dolgokat és megvédjük értékeinket, főleg a szabadságot, amelyért előttünk férfiak és nők milliói hoztak áldozatot akár az életük árán is. Ez az alapvető érték, amely megkülönböztet minket a világ összes többi kultúrájától – zárta sorait.

Borítókép: CPAC Hungary (Fotó: Csudai Sándor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.