Az indiai külügyminiszter, Vikram Misri szerint robbanások hallatszottak a két ország közötti tűzszüneti megállapodás óta.

Az elmúlt néhány órában többször is megsértették a ma este elért megállapodást
– hangsúlyozta az indiai külügyminiszter.
Az indiai külügyminiszter, Vikram Misri szerint robbanások hallatszottak a két ország közötti tűzszüneti megállapodás óta.
Az elmúlt néhány órában többször is megsértették a ma este elért megállapodást
– hangsúlyozta az indiai külügyminiszter.
Misri hozzátette:
India fegyveres erői „utasítást kaptak arra, hogy határozottan lépjenek fel a határ menti jogsértésekkel szemben”, és felszólította Pakisztánt, hogy „állítsa le a jogsértést”
– írta meg a Sky News.
A pakisztáni külügyminisztérium később reagált Vikram Misri nyilatkozatára – tudósított a BBC.
Pakisztán továbbra is elkötelezett a Pakisztán és India közötti, korábban bejelentett tűzszünet hűséges végrehajtása mellett
– mondta a tárca szóvivője, hozzátéve:
Az India által egyes területeken elkövetett jogsértések ellenére erőink felelősséggel és visszafogottsággal kezelik a helyzetet. Úgy véljük, hogy a tűzszünet zökkenőmentes végrehajtásával kapcsolatos bármilyen problémát a megfelelő szinteken történő kommunikáció útján kell kezelni.
Amint arról korábban beszámoltunk, az Egyesült Államok elnöke rendkívüli bejelentést tett a tűzszünetről. Donald Trump közösségi oldalán jelentette be a megállapodást és gratulált a feleknek a tűzszüneti megállapodáshoz, valamint köszönetet mondott az együttműködésért. India és Pakisztán között akkor éleződött ki a feszültség, amikor India katonai csapásokat hajtott végre pakisztáni célpontok ellen, válaszul a Pahalgamban történt terrortámadásra, amely 26 turista életét követelte. Április 22-én fegyveresek 26 civilt, köztük turistákat mészároltak le Kasmír indiai fennhatóság alatt álló részén. A két atomhatalom a támadás után katonai eszkalációt helyezett kilátásba.
Borítókép: Egy pakisztáni férfi a nemzeti zászlót lobogtatja, miközben az emberek ünnepelnek a Pakisztán és India közötti fegyverszünet után, Hyderabadban, Sindh tartományban, 2025. május 10-én (Fotó: AFP)
A meteorológusok szerint ritka hideg hullám sújtja a térséget, a lakosság fokozott óvatosságra intenek.
Rutte rugalmasságot kért az Egyesült Államoktól.
Magyarország szoros egyeztetésben marad Szlovákiával.
London hamarosan új honvédelmi erőt állítana fel.
Részeg ámokfutó miatt vérzett el egy négyéves kisgyerek
Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó
Megszépíti a hölgyeket a Lidl - fodrászra sem kell költened
Feljelenti Kulja Andrást a Péterfy kórház
Ebből az energiagolyóból büntetlenül csemegézhetsz, nemcsak finom, egészséges is
Kiderült, kiket környékeztek meg az ukrán kémek
Az lehetsz, ami akarsz, avagy éljen a pride
A John Wick-filmek sztárja dokumentumfilmet forgat a Forma-1-ről
Különleges dámszarvas született a Budakeszi Vadasparkban + fotók
Veszélyjelzést adott ki a meteorológiai szolgálat
Szentkirályi Alexandra elbúcsúzott Karácsony Gergelytől
Magyar Péter ukrán kém barátja panaszkodik, hogy kémkednek utána + videó
A meteorológusok szerint ritka hideg hullám sújtja a térséget, a lakosság fokozott óvatosságra intenek.
Rutte rugalmasságot kért az Egyesült Államoktól.
Magyarország szoros egyeztetésben marad Szlovákiával.
London hamarosan új honvédelmi erőt állítana fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.