A Krónika erdélyi lap A velünk élő Trianon című publicisztikájában az áll: „Elég Brüsszelre tekintenünk, hogy megbizonyosodjunk: semmivel sem szeretik jobban Magyarországot, mint száz évvel ezelőtt. A három évtizede tartó kínkeserves Kárpát-medencei magyar közösségi útkeresés európai uniós keretek között is áthatolhatatlan falakba ütközik. Megtűrnek, de nem szeretnek bennünket. A mi igazunkat száz év után sem akarják az utódállamok elfogadni.” Mint azt a szerző hozzáteszi, ebben a helyzetben lehetetlen múlt időben beszélni Trianonról. „Trianon ugyanis velünk él, ami változatlanul megoldást igényel.”
„Hosszú-hosszú évek óta él bennem az érzés: június 4-én 16.30-kor leülök és emlékezem. Fáj. Valahol benn. A családomban több tragédia is emlékeztet az eseményre, mégis elhatároztam, hogy túlteszem magam rajta” – ezt Farkas Emil sebész főorvos írta a Magyar Szó vajdasági lap online felületén közölt cikkében az évfordulóval kapcsolatban azt hangoztatva: orvosként ma Szegeden, Pécsen, Debrecenben, Budapesten, Székelyudvarhelyen és Révkomáromban is úgy érzi magát, mint a zentai kórházban, vagyis úgy, mintha otthon lenne. „Megmaradtunk! És erősebbek vagyunk, mint eddig bármikor!” – húzza alá.
A Kárpáti Igaz Szó hetilap szerzője Helyünk a puzzle-ban című jegyzetében úgy vélekedett: „Talán most, a nemzeti összetartozás évében, még gyakrabban emlegetjük és még nagyobb hangsúlyt fektetünk az összefogásra. Felfűtött hangulatban képesek vagyunk egymás nyakába borulni és úgy maradni. Együtt minden könnyebb. Mindenkinek van valakije, akire számíthat. Az a legjobb, ha ez a valaki itt van és itt is marad mellettünk. A közösség, a csapat – erő. Már csak hit kell hozzá, hogy meg merjük mozdítani vele azt a hegyet. Vagy legalább megbökni az ujjunkkal, aztán jönnek a többiek és tolják velünk együtt. Összetartozunk. Úgy, mint egy óriási puzzle darabkái. Minden darabnak megvan a helye. Mi Kárpátaljára illünk. Így teljes a kép.”
