A muszlim többségű Szudánban betiltják a női nemiszerv-csonkítást

Szudánban erősítik a nők jogait, a többi között azzal, hogy betiltják a női nemiszerv-csonkítást, emellett engedélyezik az alkoholfogyasztást is a nem muszlimok számára – jelentette be Naszridín Abdulbari szudáni igazságügyi miniszter az állami televízióban.

Forrás: MTI2020. 07. 12. 22:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető szombaton este közölte a majdnem négy évtizede bevezetett keményvonalas iszlamista szabályok reformját.

Abdulbari szerint nem büntetik többé az iszlám vallás elhagyását és betiltják a női nemiszerv-csonkítás gyakorlatát is. Hozzátette, a nőknek ezentúl nem lesz szükségük családjuk férfitagjainak engedélyére ahhoz, hogy gyermekeikkel utazhassanak.

Mint mondta, a nem muszlimok nem követnek el többé bűncselekményt azzal, ha magánkörülmények között alkoholt fogyasztanak.

Muszlimok számára azonban a tilalom továbbra is fennáll, amelynek megszegőit általában testi fenyítéssel büntetik az iszlám igazságszolgáltatásban.

Az ENSZ szerint a 41 millió lakosú Szudán mintegy 3 százaléka nem muszlim. Az alkoholos italokat 1983-ban tiltotta be Dzsafar Nimeiri akkori elnök szimbolikus whiskys üvegeket dobálva a Nílus-folyóba a fővárosban, Kartúmban.

Abdalla Hamdok miniszterelnök átmeneti kormánya, amely az országot 30 éven át vezető Omár el-Besír elnök megbuktatását követően tavaly került hatalomra, megfogadta, hogy demokratizálja az országot, véget vet a hátrányos megkülönböztetésnek és békét köt a lázadócsoportokkal.

Nimeiri iszlamista törvénykezése egyik kulcseleme volt a 22 éven át tartó polgárháború kirobbanásának Szudán muszlim többségű északi és többségében keresztények lakta déli része között, ami végül Dél-Szudán elszakadásához vezetett 2011-ben.

Az 1989-ben hatalomra került Besír tovább szélesítette az iszlám jog hatályát.

A szudáni keresztények főleg Kartúmban és a Nuba hegyvidéken élnek Dél-Szudán határán. Egyes szudániak azonban különböző hagyományos afrikai vallásokat is követnek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.