East Rutherfordban 82 566 néző előtt találkozott a Real Madrid és a Borussia Dortmund, a csapatokat azonban nemcsak népes nézősereg, hanem óriási hőség is fogadta: több mint 30 Celsius-fokban mérkőztek meg. Több szempontból történelmi volt az összecsapás. Ez a két csapat most először meccselt Európán kívül, továbbá a Real rekordot döntött, ugyanis már a 19. mérkőzését játszotta a FIFA-klubvilágbajnokságok történetében.

Sziporkázott a Real Madrid
Nagy iramban indult a találkozó, a Real és a Dortmund is többször megfordult a másik kapuja előtt a korai percekben. A spanyolok a 10. percben meg is szerezték a vezetést egy tetszetős támadás végén: Güler kanyarintott középre, a bal oldalról érkező labdába felugorva, a levegőben belsőzött bele Gonzalo García, Kobel tehetetlen volt (1-0).
Tíz perc múlva bevitte az újabb csapást a sziporkázó Real Madrid: Alexander-Arnold centerezése a dortmundi védők között utat talált Fran Garcíához, aki 11 méterről, állítgatás nélkül passzolt a kapuba (2-0).
A 27. percben Bellingham lábában maradt a harmadik találat. Az angol középpályás bár viszonylag háborítatlanul lőhetett kevesebb mint húsz méterről, ám nem talált kaput. A folytatásban alább hagytak a Real-rohamok, a németek pedig nem igazán tudtak veszélyt generálni. A 40. percben Vinícius Júnior próbált meg pimasz módon gólt szerezni, átemelte a kint álló Kobelt, kísérlete azonban elszállt a kapu felett. Maradt a kétgólos különbség 45 percet követően.
Őrült végjáték: Mbappé csodagólja döntött
Hármas cserével frissített Niko Kovac a szünetben: Nmecha, Couto és Beier is beszállt a Dortmundba. A második félidő második percében a spanyol védelem mögé is tudtak kerülni a sárga mezesek, azonban a frissen beállt Nmecha pontatlan beadása nem találta meg Beiert. Kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés. A 61. percben már lövésig is eljutott a Dortmund, kaput is talált, Courtois azonban fogni tudta Beier lövését. Néhány perccel később Couto mozdulata borzolta a kedélyeket: a szélsővédő Jackie Chant megszégyenítő karatemozdulattal rúgta le kis híján Fran García fejét, azonban érthetetlen módon csak sárga lapot kapott.