A tagállami állam- és kormányfők tegnap este, három napon át tartó egyeztetés után állapodtak meg a vezetői csomagról. A Brüsszelben született döntés szerint a német Kereszténydemokrata Unió védelmi minisztere, Ursula von der Leyen lenne az Európai Bizottság következő elnöke. A baloldal kapja a kül- és biztonságpolitikai képviselői posztot: itt Josep Borrell spanyol külügyminiszter a befutó.
A választásokon megerősödött liberálisoknak az Európai Tanács elnöksége jut – ezt a tisztséget Charles Michel jelenlegi ügyvezető belga miniszterelnök szerezte meg. Franciaország pedig – Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójának személyében – az Európai Központi Bank elnökségét zsebelte be. A tagállami vezetők által kijelölt bizottsági elnökjelöltről ugyanakkor majd az Európai Parlamentnek is szavaznia kell. Ami a parlament vezető posztját illeti, erről nem született döntés tegnap este. Donald Tusk tanácsi elnök szerint teljes mértékben a testület kezében a döntés, hogy megszavazza az elnökét.
Ursula von der Leyen és Angela Merkel. A kancellár már kapaszkodik a székébe
Fotó: Reuters
A vázolt forgatókönyv mindenesetre sikert jelentene a visegrádi országok vezetőinek, akik Olaszországgal és néppárti miniszterelnökök egy csoportjával karöltve kiharcolták, hogy ne a szocialista Frans Timmermans kerüljön a bizottság élére. Ismert, Németország és Franciaország még a vasárnap megkezdett, maratoni találkozót megelőzően kötöttek egy háttéralkut a holland politikus támogatásáról.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációs államtitkár tegnap a Twitteren erősítette meg: a visegrádi államok Ursula von der Leyen német védelmi minisztert támogatják az Európai Bizottság élére. Mint írta, a V4-ek ismét bizonyították növekvő politikai befolyásukat, amikor Manfred Weber, majd Frans Timmermans jelölését is megakadályozták.
Egyeztetnek a V4-es kormányfők az EU-csúcs előtt – sikerrel zárhatták az estét
Orbán Viktor miniszterelnök egyébként nem várt helyről, a szociáldemokrata Martin Schulztól kapott tegnap „elismerést”. Schulz – aki 2014-ben épp választási csúcsjelöltből lett parlamenti elnök – tegnap úgy fogalmazott a német Spiegelnek: „Orbán és társai” tehetnek róla, hogy a jogállamiság uniós képviselője, Frans Timmermans elbukott. Ursula von der Leyenről pedig azt találta mondani: a politikus asszony a berlini kormány leggyengébb minisztere.
Martin Schulz véleménye aligha számít már, viszont az Európai Parlament legnagyobb frakcióinak van beleszólásuk a vázolt csomagba. Lapzártánkkor az Európai Néppárt, a szociáldemokraták és a Zöldek részéről is kritikus hangok érkeztek a csúcspozíciók kiosztásával kapcsolatban. A terv ugyanis kinyírná a csúcsjelölti rendszert: míg a néppárti Manfred Weber gyakorlatilag lenullázódna, a szocialista Timmermans és a liberális Margrethe Vestager bizottsági alelnökséggel kellene beérje.
A néppárt lapzártánkig egyébként arról sem döntött, hogy a bajort jelölné a parlament élére. Úgy tudjuk, hogy a frakcióban más nevek keringtek a poszttal kapcsolatban, ráadásul Weber maga sincs elragadtatva az ötlettől. A bajor a néppárti csúcsjelöltségtől már tegnap este visszalépett. A pártcsalád strasbourgi frakcióülésén elmondta: a továbbiakban is harcolni fog a minél demokratikusabb Európáért, de a csúcsjelölti útja itt véget ért.
Ami a szociáldemokratákat illeti, a frakció ragaszkodna ahhoz, hogy a holland Frans Timmermans kerüljön az egyik kulcspozícióba. A zöldek szintén kifogásolják az Európai Tanács által összerakott csomagot, ami szinte teljes egészében mellőzi a csúcsjelölteket. A választásokon jól szereplő pártcsalád egyik jelöltje, a német Ska Keller egyébként nemrég bejelentette, hogy indul az Európai Parlament elnöki pozíciójáért.
Tegnapi strasbourgi sajtóértekezletén ezt épp azzal indokolta: mivel az Európai Parlament az egyetlen közvetlenül megválasztott közösségi intézmény, szíve joga, hogy döntsön a saját elnökének személyéről.
– Nem tudunk az Európai Tanácsra várni. A saját üzenetünket kell kézbesítenünk – tette hozzá.
Az uniós posztok kiosztása tehát már nemcsak a tagállami álláspontok összegereblyézéséről szól, hanem az intézményi hatalmi harcok közepette kell egy, a parlament számára is elfogadható megoldást találni. A testületet egyébként a lisszaboni szerződés tette társjogalkotóvá a tanács mellett, és azóta is igénye van rá, hogy a demokrácia és az átláthatóság címszavak alatt egyre több hatáskört tudjon magáénak.
