Áder: Ez példát mutat sok uniós országnak

A vajdasági Csúrogon együtt hajt fejet a szerb és a magyar államfő a második világháború szerb és magyar áldozatai előtt.

A Tomislav Nikoliccsal folytatott megbeszélés után Áder János tárgyalt Ivica Dacic szerbiai miniszterelnökkel is.

A magyar és a szerb köztársasági elnök tavaly novemberben állapodott meg arról, hogy közösen fog fejet hajtani 2013-ban az 1944–45-ös titói megtorlások vajdasági áldozatai előtt. Áder János akkor felajánlotta Tomislav Nikolicnak, hogy ezt követően egy másik helyszínen ugyancsak közösen emlékezzenek meg az 1942-es újvidéki hideg napok áldozatairól is.

Következő lépésként a szerb parlament rendkívüli ülésén pénteken elfogadta a délvidéki magyarok ellen elkövetett vérengzéseket elítélő nyilatkozatot. A Külügyminisztérium üdvözölte a dokumentumot, mint írták, az fontos állomása Áder János és Tomislav Nikolic párbeszédének. A dokumentum reményt kelt a magyar és a szerb államfő által elhatározott történelmi megbékélési eseményt, a közös főhajtást illetően, amellyel a második világháború idején ártatlanul meggyilkolt délvidéki áldozatok emléke előtt kívánnak tisztelegni – fogalmaztak.

Többen azonban azon a véleményen vannak, hogy a szerb megbékélési szándék nem őszinte és csak az uniós csatlakozási vágy kényszerítette ki. Erre utalhat az is, hogy a csúrogi emlékhely – amely Áder és Nikolic főhajtásának helyszíne lesz – csak az utolsó pillanatban készült el. Mint arról a Magyar Nemzet újvidéki tudósítója a lapnak beszámolt, a szerb fél szinte mindent az utolsó napokra hagyott, a környék, ahol annak idején a kivégzett magyar civileket eltemették, mindenre hasonlított, csak olyan helyszínre nem, ahol az államfők méltó módon emlékezhettek volna.

Ismert, 1942-ben Újvidéken és a környező településeken vezetőik önhatalmú utasítására a magyarok mintegy 3300-3800 szerb és zsidó embert gyilkoltak meg a szerb partizánok ellen indított razziában. Szakály Sándor megállapítása szerint azonban – a közkeletű vélekedéssel ellentétben – a csendőrök részéről nem történt jogszerűtlen fegyverhasználat, az önkényes kivégzésekért néhány alacsonyabb rendfokozatú katonatiszt volt a felelős, akiket a magyar állam el is ítélt.

A háború végén aztán a szerb partizánok módszeresen gyilkolni kezdték a délvidéki magyar lakosságot: becslések szerint 30-50 ezer lehet az áldozatok száma. Az etnikai arányokat jelentősen megváltoztató tömeggyilkosságokat évtizedeken át elhallgatták Jugoszláviában. A partizánok magyarság ellen elkövetett népirtása XX. századi történelmünk egyik legnagyobb tragédiája. Közellenségként tekintettek a horvát, a német és a magyar lakosságra, ahogyan Kamarás Mihály ferences szerzetes írta naplójában: Tito katonái számára maga a magyarság volt a bűn. Az atya az mno.hu-nak adott adott interjújában elmondta: számos szerzetes is kínhalált szenvedett. Ő is a szerbek elől menekülő magyarokat gyóntatott éjjelente, sokan a bűnbánók közül a hajnalt sem érhették meg.

Tito partizánjai október 23-án értek Újvidékre, a ferences első emléke a riasztás volt: jönnek a szerbek, és készüljünk föl. „Hát, hogy lehetett volna felkészülni? Egyszerűen körülállták a házakat, majd értesítettek bennünket, hogy háború lévén mi is fogságba kerültünk mint magyar ferences szerzetesek” – emlékezett Kamarás Mihály. A partizánok kegyetlenkedései a nőket is utolérték, a lakosokat az utcára terelték, s már az első nap megkezdődött a férfilakosság összegyűjtése. „Hírek jönnek, hogy az öreg ferences papot nagyon megverték! Agyonverték. Más hírek szerint megnyúzták, úgy ölték meg, mert székelyeket telepített dobrovoljác házakba” – jegyezte fel naplójába.

A kivégzések és az azokat megelőző kínzások nyomdafestéket nem tűrő módját mutatja az egyik lány megölése, akit lábfejénél fogva felszögeltek egy ajtófélfára, majd az onnan lelógó testet élve kettévágták, akár a sertést a vágóhídon.

A mintegy 40 ezer lemészárolt és 85 ezer, szülőföldjéről elüldözött vajdasági magyar kálváriáját eddig alig tárták föl – mondta Matuska Márton szakújságíró Az 1944–45-ös délvidéki magyar tragédia a magyar–szerb történeti kapcsolatok tükrében című tudományos konferencián tavaly novemberben. Ennek csak az egyik indoka lehet az, hogy a szerb hatalom minden eszközzel akadályozta és akadályozza máig az ilyen irányú történelmi feltáró munkát, de Szabadkán még a temetőbeli kegyhely kialakítását is – tette hozzá.

Gulyás László egyetemi docens szerint a „hideg napok” során végrehajtott újvidéki vérengzés jó ürügyként szolgált a későbbi szerb kegyetlenkedésekhez. Titóék terrorja azonban nem nevezhető spontán háborús túlkapásnak. Ez egy ideológiailag megtervezett, részleteiben és céljaiban kidolgozott cselekménysor volt, amelynek végső célja a Vajdaság etnikai arányainak a szerbség javára történő minél nagyobb mértékű megváltoztatása.

Célja volt továbbá minden személynek a likvidálása, aki bármilyen formában akadálya lehetett volna a kommunista önkényuralom kialakításának Jugoszláviában. E sátáni terv megfogalmazta a szerb törekvésekre veszélyes elemek családtagjainak koncentrációs táborokba vagy munkatáborokba történő elhurcolását, teljes vagyonelkobzását is, korra, nemre való tekintet nélkül. A tömegsírokba éppúgy kerültek csecsemők, mint aggastyánok.