Állandó amerikai bázis nyílt Lengyelországban

Eddig csak rotációs alapú volt az amerikai jelenlét. Nem „Trump-erőd” lett a támaszpont neve,

2020. 11. 21. 12:39
null
Fotó: LESZEK CHEMPEREK Forrás: Ministerstwo Obrony Narodowej
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A koronavírus-járvány miatt csak szűk körben, de ünnepélyesen hivatalosan is létrehozták pénteken az amerikai ötödik hadtest előretolt parancsnokságát Poznańban. Eddig csak rotációs alapon állomásoztak amerikai katonák Lengyelországban, ezután viszont az Egyesült Államok állandó bázist is működtet az országban.

Az ötödik hadtest katonái már múlt hónapban megkezdték az áttelepülést, első körben 635-en érkeznek, de Varsó korábban vállalta, hogy olyan infrastrukturális fejlesztéseket végez, amely után akár húszezer katonát is képesek lesznek befogadni. A poznańi támaszpont várhatóan jövő év novemberében készül el teljesen, de a tervek szerint nyáron a Balkán térségére fókuszáló Defender–2021 hadgyakorlatban már kulcsszerepet játszhatnak. Az ötödik hadtestet egyébként 2013-ban a haderőreform részeként deaktiválták, és csak idén élesztették újra. Számukra történelmileg egyébként nem ismeretlen terep az öreg kontinens, már az I. világháborúban is harcoltak, a II. világháborúban katonáik léptek először az európai hadszíntérre, majd a normandiai partraszállásnál is ott voltak, később a hidegháborúból, a koszovói háborúból és a terrorellenes harcból is kivették a részüket.

Az ünnepélyes megnyitó a lengyel védelmi miniszterrel, és az amerikai nagykövet asszonnyal. Fotó: Ministerstwo Obrony Narodowej

Az Egyesült Államok és Lengyelország még 2019 júniusában írt alá megállapodást a katonai együttműködés szorosabbra fűzéséről. Lényegében véve folyamatosan, de rotációs alapon eddig körülbelül 4500 amerikai katona állomásozott az országban, tavaly további ezerfős erősítésről is döntés született. Varsó minden követ megmozgatott, hogy az orosz fenyegetés árnyékában állandó amerikai jelenlétet csábítson az országba.

A költségek nagy részét is átvállalták, ami félmilliárd zlotyba, majdnem negyvenmilliárd forintba kerül az államkasszának.

Emlékezetes, a tárgyalások során felmerült, hogy az új bázist Trump-erődnek nevezzék el. A kivételes viszonyt jól szemlélteti, hogy Andrzej Duda lengyel államfő és az amerikai elnök az elmúlt négy évben vagy tucatnyiszor találkoztak személyesen. Habár Joe Biden demokrata jelölt megválasztásától sokan azt remélik, hogy visszavonja Donald Trump néhány döntését – például az Európában állomásozó amerikai erők megbolygatását –, ha ő bizonyul végső győztesnek, ez a poznańi támaszpont sorsát aligha befolyásolja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.