Andrzej Duda: A magas részvétel cáfolja, hogy Lengyelországban gond lenne a demokráciával

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt győzelmét Andrzej Duda „rendkívül látványosnak” nevezte, rámutatva, hogy 1989 óta egyetlen lengyel párt sem ért el ilyen magas támogatást.

Forrás: MTI2019. 10. 14. 16:55
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lengyel parlamenti választáson tanúsított magas részvétel cáfolja, hogy Lengyelországban bármilyen gond lenne a demokráciával – szögezte le hétfői sajtóértekezletén Andrzej Duda államfő.

A lengyel elnök arra utalt, hogy a választáson az 1989-es rendszerváltás óta rekordmagas, az előzetes eredmények szerint hatvan százalékot meghaladó részvételt rögzítettek. „Megmutattuk, hogy Lengyelországban demokrácia van” – jelentette ki Duda, utalva feltehetőleg lengyel ellenzéki politikusok ezzel ellentétes értelmű nyilatkozataira, valamint a Varsóval szemben elindított európai uniós jogállamisági eljárásra.

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt győzelmét Duda „rendkívül látványosnak” nevezte, rámutatva, hogy 1989 óta egyetlen lengyel párt sem ért el ilyen magas támogatást. Ez a legutóbbi, az adatok 99 százalékos feldolgozottságán alapuló részeredmények szerint 43,7 százalékot tesz ki.

Arra vonatkozóan, hogy a parlamenti választások után gyakorlatilag már megkezdődik az elnökválasztást megelőző kampány, Duda megerősítette korábbi, saját jelöltségére vonatkozó nyilatkozatait. „Még fiatal vagyok, nem készülök nyugdíjba” – fogalmazott.

Felmérések szerint Duda, akit 2015-ben a PiS jelöltjeként választottak meg államfőnek, jelenleg a legesélyesebb az elnökválasztás lehetséges jelöltjei közül.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.