Bangladesben szögesdrótkerítést építenek a rohingja menekülttáborok köré

2019. 09. 26. 23:47
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aszadudzsaman Han bangladesi belügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy szögesdrótkerítést építenek a délkeleti menekülttáborok köré, ahol rohingja muszlim menekültek százezrei élnek jelenleg.

A biztonsági célokat szolgáló kerítés felállítását Sejk Haszína bangladesi miniszterelnök rendelte el, mivel nincs semmi kilátás arra, hogy a menekültügyi válság rövid időn belül megoldódna – fogalmazott a belügyi tárcavezető.

Han az után beszélt ezekről a tervekről, hogy amerikai, kanadai és uniós diplomatákkal találkozott, akik – mint a bangladesi belügyminiszter elmondta – meg akarták tőle tudni, hogy miért terveznek szögesdrótkerítéseket építeni a menekülttáborok köré.

A délkelet-bangladesi Cox's Bazarban több mint egymillió rohingja muszlim él menekülttáborokban. Közülük csaknem 750 ezren azt követően menekültek ide a szomszédos Mianmar nyugati Arakán államából, hogy a mianmari hadsereg 2017 augusztusában – saját fogalmazása szerint – tisztogató műveletbe kezdett az után, hogy rohingja felkelők mianmari biztonsági állásokat támadtak meg. A mianmari hadsereg műveletét ENSZ-képviselők a „népirtás jegyeit magán viselő etnikai tisztogatásnak” minősítették.

Az ENSZ emberi jogokkal foglalkozó vizsgálói szeptember közepén azt közölték: a Bangladesben élő rohingja menekültek százezrei képtelenek visszatérni mianmari otthonukba, mivel ott továbbra is a népirtás komoly veszélye fenyegeti őket.

A bangladesi belügyminiszter azt mondta, hogy némely menekült bűncselekményekben érintett, utalva a bűnüldöző szervek egyik tagja és a helyi uralkodó párt vezetője elleni gyilkosságra, valamint rohingják által folytatott kábítószer-kereskedelemre.

Han elmondta, hogy a tervek között szerepel továbbá őrtornyok felállítása a tábor mentén éjszakai megfigyelés céljából.

A dpa német hírügynökség megjegyzi, hogy a bangaldesi kormány korábban korlátozásokat vezetett be a mobiltelefon-szolgáltatásokkal kapcsolatban a táborokat illetően, felszólítva négy távközlési szolgáltatót, hogy ne adjanak el több SIM-kártyát a menekülteknek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.