Boris Johnson intenzív osztályra került

A miniszterelnöki feladatok ellátását Johnson gyógykezelése alatt a brit külügyminiszter veszi át.

Judi Tamara
2020. 04. 06. 21:29
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rosszabbra fordult Boris Johnson brit miniszterelnök állapota: a Konzervatív Párt koronavírussal küzdő vezetőjét intenzív osztályon ápolják – közölte nemrég a brit miniszterelnöki hivatal.

Johnson vasárnap este került kórházba, miután tíz nappal a vírus szervezetében történt kimutatása után sem javultak a tünetei. Akkor a hivatala közleményben tudatta, hogy a kormányfőnek magas láza és köhögési rohamai vannak.

A külügyminiszter vette át a miniszterelnöki feladatok ellátását

A Downing Street szóvivője szerint jóllehet Johnson jelenleg nem szorul művi lélegeztetésre, abból a meggondolásból vitték át az intenzív osztályra, hogy ha mégis lélegeztetőgépre lenne szüksége, az a közelében legyen. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a konzervatív párti miniszterelnök eszméleténél van, és személyesen kérte meg Dominic Raab külügyminisztert, hogy gyógykezelésének idejére vegye át a miniszterelnöki feladatok ellátását.

A jelenlegi brit kormányban nincs miniszterelnök-helyettesi tisztség, de Dominic Raab az első miniszter – First Secretary of State – címet is viseli. Ez azt jelenti, hogy rangban az összes többi kabinettag felett áll, és így gyakorlatilag Boris Johnson után a brit kormány második legmagasabb rangú tagja.

Raab hétfő este a BBC televíziónak adott rövid nyilatkozatában megerősítette: Johnson személyesen kérte meg, hogy vegye át a miniszterelnöki feladatok ellátását.

A külügyminiszter elmondta: a kormány folytatja munkáját, a miniszterelnök biztos kezekben van, ragyogó orvosi stáb kezeli, és a kormányzati munka továbbra is a koronavírus okozta járvány leküzdésére összpontosul.

Hozzátette: a kormány hihetetlenül erős csapatszellemmel áthatva sorakozik fel a miniszterelnök mögött és mindent megtesz Boris Johnson utasításainak végrehajtására.

Hétfő este a brit politikai pártok vezetői egymás után kívántak mielőbbi gyógyulást a kormányfőnek. (MTI)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.