Felvirradt a Boeing napja

Megtört a jég, végre vevőre talált a Boeing balsorsú modellje, a 737 MAX – először azóta, hogy március közepén a világ összes légitársasága a földre parancsolta őket két halálos katasztrófa miatt. A visszatérő bizalomnak természetesen örül az amerikai társaság, ugyanakkor fél szemét európai vetélytársán, az Airbuson tartja, amely szintén kötött üzleteket a párizsi légibemutatón.

Mártonffy Attila
2019. 06. 19. 18:17
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hatalmas sikernek könyveli el a Boeing amerikai légipari óriáscég, hogy a március óta kényszerű üzemszüneten lévő 737 MAX típusú utasszállító gépei iránt végre mutatkozott kereslet, s az International Airlines Group (IAG) nemzetközi holdingcég – többek között az Aer Lingus, a British Airways és az Iberia tulajdonosa – mindjárt kétszáz darabra jelentett be vásárlási szándékot a jelenleg tartó párizsi légibemutatón. Az IAG eddig ugyan a Boeingnak csak a széles törzsű gépeit használta, s az egyfolyosós repülői szinte kizárólag az Airbus A320 gépcsaládjából kerültek ki, a jelenlegi lépés fontos váltási irányra utalhat.

A Boeing 737 MAX-okat azért vonták ki a forgalomból, mert fél éven belül két gép is lezuhant szoftverhiba miatt. Ezt a gyártó szerint kijavították, de még nem tudni, hogy a repülők mikor állhatnak ismét szolgálatba. – Bízunk a Boeingban, és arra számítunk, hogy a szóban forgó modell néhány hónapon belül ismét a levegőbe emelkedhet a szabályozó hatóság döntése nyomán – mondta a CNN-nek Wille Walsh, az IAG vezérigazgatója. A 737 MAX a Boeing legnépszerűbb utasszállítója, s csaknem ötezer megrendelt gép vár legyártásra.

Az összeszerelést a cég a kényszerpihenő alatt is folytatja, noha csökkentett ütemben, s kiszállítás sem történt. A reménybeli kétszázas rendelésállomány listaára 24 milliárd dollár, ám szakértők szerint a jelenlegi helyzetben az IAG jókora árengedményre számíthat, ami jól is jön, mivel maga is több diszkonttársaságot üzemeltet.

Szakértők szerint egy szándéknyilatkozat általában csak egy darab papír, de most rendkívüli a jelentősége, tekintettel Boeing 737 MAX-okat övező bizonytalanságra. Továbbá az is figyelemre méltó, hogy egy, szinte kizárólag egy gyártótól származó flottával rendelkező légitársaság a konkurens gyártótól is rendel gépet, mégpedig nagy számban.

Mindenesetre az Airbus sem tétlenkedett Párizsban, s nyélbe ütött egy 50, A321-es gépről szóló üzletet – tudósított a Reuters. Bár erről is még csak szándéknyilatkozatot állítottak ki, az ügylet keretében a légiflotta-portfólióval is rendelkező Indigo Partners magán-befektetési társaság harminckét darabot venne a modell nagy hatótávolságú változatából, s a már meglévő A320-es állományából tizennyolcat cserélne a nagyobb típusra.

Az új repülőkből a magyar Wizz Air, az amerikai Frontier Airlines és a chilei JetSMART is kapna. A harminckét gép kereskedelmi értéke 4,5 milliárd dollár körül mozog az A321 neo enyhe diszkonttal csökkentett listaára alapján számolva.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.