Kaczynski következményeket helyezett kilátásba Szydlo bizottsági elnöki tisztségének elutasítása miatt

Hatással lehet Ursula von der Leyen jelöltségére, hogy Beata Szydlo volt lengyel kormányfőt az Európai Parlamentben nem választották meg a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság elnöki posztjára – jelentette ki kedden Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke.

Forrás: MTI2019. 07. 16. 16:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szydlót a pártcsaládja, az Európai Konzervatívok és Reformerek (EKR) jelölte a frakciónak az előzetes egyeztetések nyomán járó posztra. Szydlo jelöltségéről hétfőn már másodszor szavazott az Európai Parlament (EP), 19 képviselő támogatta őt, 34-en ellenezték, ketten tartózkodtak.

A májusi EP-választáson Szydlo a legtöbb szavazatot szerezte az összes lengyelországi jelölt közül.

Mateusz Morawiecki kormányfő keddi sajtóértekezletén kijelentette: ez ügyben az EP-ben „felrúgták a sokéves konszenzust”. A fejlemények szerinte „rossz hírt jelentenek az egész EP, az Európai Unió (EU) számára”.

A lengyel miniszterelnök szerint az Európai Néppárt korábbi ígéreteinek megfelelően Szydlo mellett szavazott, más pártcsaládok viszont „sajnos nem tartották magukat az EP-ben érvényes elvhez”.

Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke a PAP hírügynökségnek kedden adott interjúban meglepőnek nevezte Szydlo jelöltségének másodszori leszavazását. „A legmagasabb szintű megállapodások voltak erről” – jelentette ki.

Elmondta: Morawiecki arról tájékoztatta őt, hogy azonnal a szavazás után felhívta őt Angela Merkel német kancellár, aki „ bocsánatot kért, megdöbbenésének adott hangot a történtek kapcsán”.

Kaczynski szerint a Szydlóról történt szavazás eredménye az EU „nagyon komoly, a baloldal éles előretörésével összefüggő lazulását” jelzi.

Szerinte Szydlo „egyszerűen azért fizet, mert egy katolikus ország képviselője, és keresztény értékeket vall”.

A PiS más politikusai szerint Szydlón a szocialisták álltak bosszút azért, mert Lengyelország azon országok egyike volt, amelyek korábban megakadályozták Frans Timmermans, a szociáldemokrata pártcsalád csúcsjelöltjének megválasztását az Európai Bizottság elnökévé.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy Szydlo leszavazása hatással lehet-e az EKR döntésére a EB-elnöki poszt várományosa, Ursula von der Leyen megválasztását illetően, Kaczynski leszögezte: „természetesen lehet”. Megjegyezte: ez ügyben a végső döntést a képviselők hozzák, „nincs vasfegyelem”. „Még nem dőlt el, mit javaslunk majd ez ügyben” – tette hozzá.

Von der Leyen jelöltségéről kedd este szavaznak az EP-ben. Az EKR egyik társelnöke, az olasz Raffaele Fitto a kedd délelőtti vita során kifogásolta Szydlo meg nem választását.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.