Kampánytéma marad Orbán Viktor

Jean-Claude Juncker a hétvégén hivatalosan is bejelentette, hogy a májusi választásokat követően a szintén néppárti Manfred Webernek szeretné átadni székét.

Judi Tamara
2019. 04. 02. 7:17
JUNCKER, Jean-Claude
Háborút vizionál a túlzott nacionalizmus nyomán a luxemburgi politikus Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker is belekezdett a választási kampányba: a hétvégén hivatalosan is bejelentette, hogy a májusi választásokat követően a szintén néppárti Manfred Webernek szeretné átadni székét, hétfőn pedig már Rómában tárgyalt, ahol sokadszorra is a nacionalizmus jelentette veszélyre hívta fel a figyelmet. Az olasz köztelevíziónak adott nyilatkozatából Orbán Viktor magyar miniszterelnök neve sem hiányozhatott, akiről a luxemburgi politikus azt mondta: „a túlzott nacionalizmus lejtőjén halad, másokkal szemben politizál, elutasít másokat, nem enged be szerencsétleneket, mivel a menekültek mindenekelőtt szerencsétlenek”. Mint fogalmazott, ez a fajta nacionalizmus és mások elutasítása pedig akár háborúhoz is vezethet.

Hogy teljes legyen a kép, a brüsszeli Politico tudósítása szerint Juncker nemcsak a magyar kormányfőnek, de egy nappal később David Cameron brit exminiszterelnöknek is odaszólt. Szerinte a konzervatív politikus – akit csak a modern idők egyik nagy rombolójaként azonosított – ugyanis gyakorlatilag megtiltotta az Európai Bizottságnak, hogy szerepet vállaljon a brexit-kampányban, és már idejében eloszlassa a brit kilépést övező tévhiteket. Egyébként épp Orbán Viktor és David Cameron voltak azok a tagállami vezetők, akik 2014 nyarán Juncker bizottsági elnöki pozíciója ellen szavaztak.

Háborút vizionál a túlzott nacionalizmus nyomán a luxemburgi politikus
Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand

Az uniós végrehajtó szerv következő vezetőjének a személye hasonlóképp vitatott. Manfred Webernek a legtöbbször a magyar kérdés mellett a kormányzati tapasztalat hiányát róják fel. A német Tagesspiegelben tegnap megjelent interjúban épp ezzel kapcsolatban kérdezték a néppárti frakcióvezetőt, aki azonban leszögezte: amennyiben nem ő lesz a bizottság következő elnöke, és csődöt mond a csúcsjelölti rendszer (az európai választásokon legeredményesebb pártcsalád delegálja a bizottság következő elnökét, a saját csúcsjelöltet – a szerk.), a demokratikus értékek szenvednek csorbát, arról nem is beszélve, hogy intézményi konfliktus keletkezne az Európai Parlament és a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács között.

Arra a felvetésre, hogy épp a csúcsjelölteket elutasító francia elnök, Emmanuel Macron tehet keresztbe az elnöki pozíciónak, Weber ismét azt hangoztatta: reméli, hogy mindenki tiszteletben tartja majd a demokratikus értékeket. A bajor politikus a Fidesz néppárti tagságának felfüggesztéséről is beszélt. – Most a magyar barátainkon a sor, hogy újra elnyerjék a bizalmat. Nem tudom, hogy végül sikerülni fog-e nekik. A Fidesz néppártból történő kizárása még mindig egy előttünk álló lehetőség – húzta alá.

Elutasított kritika

– Az, aki Marx-szobrot koszorúz, az idegengyűlöletből ne oktasson senkit. Az idegengyűlölet nagymesterét Karl Marxnak hívták – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök tegnap újságírói kérdésre, Jean-Claude Juncker kritikáira reagálva. Tavaly az Európai Bizottság elnöke ugyanis a filozófus szülővárosába, a németországi Trierbe látogatott Marx Károly születésének kétszázadik évfordulója alkalmából, ahol részt vett a gondolkodó bronzszobrának a felavatásán. Juncker részvételét az eseményen akkor is kritika övezte, sokan felrótták neki, hogy a marxizmus világszerte milliók meggyilkolásához vezetett. A feszültséget fokozta, hogy a bizottsági elnök úgy fogalmazott, Marx Károly nem felelős a rémtettekért, amelyeket elkövettek mindazok, akik örökösének és követőinek vallották magukat. – Gondoljanak akármit is Marxról, azt senki sem tagadhatja, hogy valamilyen módon formálta a történelmünket – emelte ki akkor a luxemburgi politikus. Számos történész ugyanakkor úgy véli, a marxizmus egyenes kapcsolatban áll számos modern, kommunista népirtással, és Marx nyomán vert gyökeret a „zsidók antiszociális természetéről” alkotott kép vagy a „zsidók és a pénz” kapcsolata. Sokak szerint a német nácizmus és a magyar nyilas mozgalom antiszemita ideológiája is lényegében marxista volt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.