„Ukrajna korrupt és nem kellene csatlakoznia az EU-hoz”
Jean-Claude Juncker arra figyelmeztetett, hogy óvatosan kell bánni a reménykeltéssel.
Jean-Claude Juncker arra figyelmeztetett, hogy óvatosan kell bánni a reménykeltéssel.
„Magyarország helye az Európai Unióban van. Ez számomra megkérdőjelezhetetlen” – nyomatékosított az államfő.
A magyar kormány kiáll a külső határok védelme mellett és elutasítja a kötelező elosztási mechanizmust – írta Facebook-bejegyzésében Varga Judit igazságügyi miniszter.
A nagy gyógyszergyárak és a világhatalmak között is éles harc folyik a vakcinák frontján.
Ilyen ostobák vagytok ti, még megmaradt nemzeti konzervatívok, hogy hisztek annak, amit mi mondunk?
In this current article we detail the inner workings of Gerald Knaus’ network.
Mielőtt az Európai Bizottság elnöke lett, Juncker kormányfőként lehallgatási botrányba keveredett Luxemburgban.
Kevés kivételt is megenged a jogszabály, amikor nincs számonkérés.
Juncker sosem mulasztotta el megköszönni a támogatást – szenvedélyesen smárolgatta a közelében állókat.
Szanyi Tibor MSZP-ből való kilépése után két hónappal már egy új pártot alapított. Ez az ügy is szóba került a Hír TV Plusz-mínusz című műsorának tegnapi adásában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Tombol a kettős mérce.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.