Ballib oldalon a hazugság napi rutin

Ilyen ostobák vagytok ti, még megmaradt nemzeti konzervatívok, hogy hisztek annak, amit mi mondunk?

Strasbourg, 2019. július 3. Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának vezetõje az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 3-án. MTI/EPA/Patrick Seeger Fotó: Patrick Seeger

Emlékeznek, Donáth Anna milyen meggyő­zően hajtogatta a Varga Judittal folytatott vitáján a Tranzit rendezvényén, hogy márpedig ő egyáltalán nem egyeztetett Věra Jourová biztossal a bizottság jogállami jelentésével kapcsolatban? Milyen beleérzéssel, szinte színészi képességekkel? Kérdezzék meg maguktól: mindenki biztosan sejtette, amikor ezt hallotta, hogy a momentumos EP-képviselőhölgy szemenszedett módon hazudik bele a nagyvilágba?

Valljuk be magunknak is: mi, nemzeti és keresztény értékrendű emberek aligha vagyunk képesek ilyen, szinte vakmerő, szenvtelen, kiváló színészi játékkal előadott hazugságokra. Képtelenek vagyunk, s ezért talán nem is tudjuk elképzelni, hogy mások erre képesek, méghozzá ehhez rendelt nagy tehetséggel megáldva. Ezek a mások pedig a balliberálisok. S mivel tényleg néha kissé túlzottan ártatlan módon viszonyulunk ezekhez a jelenségekhez, ezért könnyen megvezetnek bennünket. Elhiszünk nekik itt és most olyan kijelentéseket, amelyekről később egyértelműen kiderül, hogy azoknak az ellenkezője volt az igaz. De ami a legkegyetlenebb: miután évek múlva kiderül valahogyan, hogy hazugságok hagyták el balliberális politikusok száját, akkor cinikus módon ők kérdeznek vissza: hát csak nem hittétek el, amiket mondtunk? Hiszen – hogy egy klasszikus hazudozót idézzek – „teljesen nyilvánvaló volt, hogy amit mondunk, az nem igaz”! Vagyis utólag még meg is aláznak bennünket: hát ilyen naivak és balekok vagytok egyszerre, hogy látványos hazugságokat is elhisztek? Akkor magatokra vessetek! Egyetlen dolgot kell most már véglegesen ­megtanulniuk a nemzeti és keresztény embereknek: hogy a ballib oldalon a hazugság napi rutin, politikai levegővétel, a politikai cselekvés nélkülözhetetlen eszköze.

Csak néhány példa. Gyurcsány Ferenc politikai kalandor a 2006-os választások előtt néhány nappal interjút adott egy ballib portálnak, s arra a kérdésre, hogy hogyan is áll a magyar gazdaság jelen pillanatban, azt válaszolta szemrebbenés nélkül: „A gazdaság, köszöni szépen, jól van.” S miután megnyerte a választásokat – többek között éppen azért, mert ilyen brutálisan hazudott –, rá néhány napra kőkemény megszorító intézkedéseket vezetett be a katasztrofális gazdasági helyzetre való tekintettel.

2006 őszén pedig kibukott az őszödi beszéd, megtörtént az október 23-i brutális rendőri attak a békés tüntetőkkel szemben, s utána az egész országban tüntetéssorozat kezdődött el, Gyurcsány távozását és előre hozott választásokat követelve. Ezen az őszön azonban a ballib oldal minden politikusa, minden képviselője nevetségesnek minősítette a kormány lemondásának és az előre hozott választásoknak a követelését, s azt hangoztatták, hogy ennek semmilyen politikai alapja sincs, az őszödi beszéd igazságbeszéd volt, a kormány végzi a dolgát és jól kezeli a válságot.

Hozzáteszem: ezen az őszön Sólyom ­László akkori köztársasági elnök sem látta szükségességét a kormány távozásának és előre hozott választásoknak, nem is tett ennek érdekében semmit. S ami a legszomorúbb: voltak a jobboldalon is olyanok, akik elfogadták, hogy a helyzet megváltoztathatatlan, hiszen Gyurcsányt 2006-ban megválasztották, miért is kellene távoznia idő előtt.

Ehhez képest, sok évvel az események után több „vallomás” született arról, hogy a balliberális kormánykoalíció háza táján is többen gondoltak arra, hogy le kellene mondania Gyurcsánynak, mert túlságosan nagy politikai kárt fog okozni az ő következmények nélküli maradása. Többek között Lendvai Ildikó is elmondta ezt, de Horn Gábor, akkori SZDSZ-es politikus is nyilatkozott arról, hogy reális alternatíva volt a balliberális táborban is a miniszterelnök visszalépése és esetleg előre hozott választások megtartása. De akkor, 2006-ban, 2007-ben, 2008-ban a ballibek kemény, elhitető erővel szajkózták, hogy szó sem lehet kormánybukásról és előre hozott választásokról, mert ennek nincs semmilyen „jogállami” alapja. És voltak, akik ezt elhitték nekik.

Ezek után, ha kilépünk a nemzetközi porondra – konkrétan az unió színpadára –, akkor ugyanezzel a jelenséggel találkozunk, mint idehaza, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy az unióban már nemcsak balliberálisok hazudnak úgy, hogy közben állítják, „csakis az igazat, a színtiszta igazat mondják”, hanem a balosok hasznos idiótái, egyes néppárti politikusok is beállnak ebbe a sorba. Nézzük csak meg, mennyire hihetünk egyes, formailag még kereszténydemokrata-konzervatív, valójában azonban már a liberális értékdiktatúrának behódoló néppárti vezető politikusok mostani nyilatkozatainak a „jogállamiság” nevezetű blabla kapcsán. Néhány apró példa jön, amelyekre többek között Varga Judit, Novák Katalin és Deutsch Tamás is felhívta a figyelmet, s amelyeknek az az érdekességük, hogy nem a hazugságok után, hanem már jóval előbb kimondták, hogy az ellenkezőjét gondolják annak, mint amit most mondanak.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság korábbi, néppárti elnöke 2017-ben még arra figyelmeztette az uniót: nem lenne szerencsés a költségvetési kifizetéseket bármilyen demokratikus kritériumokhoz kötni. Ma már egyetlen szót sem emel az ellen az európai parlamenti és német elnökségi javaslattal szemben, hogy valamiféle jogállamisági megfeleléshez kössék a különféle pénzek kiutalását a tagországok számára. Donald Tusk, az Európai Néppárt jelenlegi elnöke, korábban az Európai Tanács elnöke 2018-ban (!) mondta azt, hogy azokkal a forrásokkal kapcsolatban, amelyeket a költségvetésből különféle célokra szánnak, nem szabad politikai kritériumokat megfogalmazni. Ma Donald Tusk ugyanazt a nótát fújja, amit a balliberálisok mondanak az Európai Parlamentben. Még szerencse, hogy róla – és Junckerről – nem utólag derül ki, hogy mai álláspontjuk köszönő viszonyban sincs a két-három évvel ezelőttivel, itt és most tudhatjuk, hogy hazudnak a „nemes cél”, Magyarország és Lengyelország megbüntetése érdekében.

Végül Manfred Weberről, aki jelenleg az ­Európai Néppárt EP-frakciójának vezetője. Ő a 2018-as, Magyarországot jogállamisági szempontból elítélő Sargentini-jelentést megszavazta, azzal az indoklással, hogy Magyarországon rendszerszintű bajok vannak a jogállamisággal és a demokráciával. „Nagyon” elhittük neki akkor, hogy igazat beszél, valóban így látja, még ha ez nem is tetszik nekünk. S mi derül ki két évvel később, a néppárti frakció egy nem régi ülésén? Nem fogják elhinni: Weber egy megjegyzésében kijelentette, hogy a Sargentini-jelentés érvei pusztán jogi szempontból nem állnának meg egyetlen bírói fórum előtt sem. Tehát: a Sargentini-jelentés valójában semmire nem volt jó! Ám éppen ez a jelentés volt az, amelynek elfogadása következtében az EP kezdeményezésére Magyarországgal szemben elindult a 7-es cikkely szerinti, végső soron tagállami szavazatmegvonásig is eljutható eljárás.

Köszönjük szépen, hogy Weber úr két évvel később van szíves bejelenteni a nyilvánosság előtt, hogy szerinte is tartalmatlan és hazug volt a Sargentini-jelentés, miközben két éve – és utána is – nagy elánnal támadta az Orbán-kormányt és sürgette a 7-es cikkely szerinti eljárást. Hiába, a balliberálisokhoz közeledve az ember balliberális karakterré is válik: a nagy cél – Magyarország kinyírása – érdekében, ha kell, hazudik ő is reggel, éjjel meg este. Aztán pár évvel később lesz oly kegyes, és bevallja: ki gondolta komolyan a Sargentini-jelentést? Csak nem hittétek el, amit akkor mondtam? Ilyen ostobák vagytok ti, még megmaradt nemzeti konzervatívok, hogy hisztek annak, amit mi mondunk?

Hát valóban ne legyünk ostobák és hiszékenyek!

A gyurcsányi, Kóka János-i, Dobrev Klára-i, Donáth Anna-i, illetve junckeri, weberi, tuski stb. hazugságkultúrán lássunk végre át. Ha ők itt és most mondanak valamit, éljünk a gyanúperrel, hogy nem mondanak igazat, s annak az ellenkezője a valóság. Ezzel pedig egyszer és mindenkorra elejét vesszük annak, hogy később a képünkbe nevessenek.

Inkább mi nevessünk a képükbe, itt és most – már csak önvédelemből is.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója