Kész az ítélet

„Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet!”

Krómer István
2020. 11. 26. 19:52
SOROS, György; Bolton, Tamiko;
Berlin, 2017. június 8. Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke és a felesége, Tamiko az Európai Roma Mûvészeti és Kulturális Intézet megalapításának alkalmából rendezett berlini ünnepségen 2017. június 8-án. (MTI/EPA/Clemens Bilan) Fotó: CLEMENS BILAN
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem tudni, Soros György látta-e Bacsó Péter A tanú című filmjét, de ha esetleg látta is, bizonyára nem figyelt a finom részletekre. Különben aligha dobott volna fel olyan magas labdát ellenlábasainak, s hozta volna ennyire kellemetlen helyzetbe társutasait, mint a lengyel–magyar vétó ügyében hirtelen felindulásból elkövetett cikkével tette. Ne olyan apróságokra gondoljunk, mint hogy „Sok faluban a szavazás nem titkos”, amely állítását talán még az alapos agymosáson átesett nyugat-európai közvélemény is némi kétkedéssel fogadná, s őszintébb pillanataiban, persze csak zárt körben, Donáth Anna is alaptalannak minősítené.

Ez a sorosi állítás ugyan elég vaskos, minden alapot nélkülöző rágalom, már csak annak fényében is, hogy a 2018-as parlamenti választások lebonyolítása az EBESZ szerint is szakszerű és átlátható volt, de semmi ahhoz képest, ahogy

ügybuzgalmában és mohó bosszúvágyában Soros elővételezi a még el sem fogadott jogállamisági mechanizmus általa remélt azonnali pénzügyi kiéheztető hatását.

„Ha nem születik megállapodás az új költségvetésről” – írja –, „a régi, 2020 végén lejáró költségvetést évente meghosszabbítják. Magyarország és Lengyelország nem jutna kifizetésekhez ebből a költségvetésből, mivel kormányaik megsértik a jogállamiságot”.

Katarina Barley, az Európai Parlament német szocialista alelnöke, a pénzügyi kiéheztetés megálmodója és propagálója talán elégedetten csettintene, ámde mindeközben az uniós szervek éppen arról győzködik a lengyel és magyar tárgyalókat és a közvéleményt, hogy itt kérem szigorúan elvi kérdésekről van szó, mindenkit természetesen egyenlő mércével mérnek… Az Európai Bizottság azt bizonygatja, hogy a jogállamisági mechanizmus nem irányul bizonyos országok ellen, Johannes Hahn költségvetési biztos egyenesen garanciával kecsegteti a magyar és a lengyel kormányt, hogy mindez „szigorúan objektív értékelésen” alapul. Manfred Weber állítólag nem politikai vitákat, hanem az EU Bíróságának független döntését szeretné látni arról, hogy valaki tiszteletben tartja-e a jogállamot, vagy sem.

Soros, a bennfentes azonban nem azt mondja, hogy ha az új mechanizmus szerinti, minden országra kiterjedő objektív vizsgálat valahol megállapítja a jogállamiság súlyos megsértését, az eljárás végén majd a szóban forgó országnak járó összegek folyósítását esetleg felfüggeszthetik. Nem, csupán két kategorikus állítást tesz, elővételezve a – liberális és baloldali pártok által évek óta türelmetlenül, acsarogva követelt, egymást követő koncepciós eljárások keretében – kifejezetten Lengyel- és Magyarország ellen meghozni remélt büntető szankciókat.

Nincs itt szándék semmiféle bírósági eljárásra meg garanciákra, leplezetlen, durva erőpolitikáról van szó. Hacsak a vétó, a kisebbségbe szorítottak utolsó törvényes önvédelmi fegyvere jobb belátásra nem téríti őket. A legszebb az egészben, hogy a két országot többségi diktatúrával vádolják, ami ellen nem jogállami eszközökkel, hanem az Európai Parlament politikai többségének diktátumával lépnének fel.

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.