Kisebbségi kabinetet alakíthat a legnagyobb kormányzó párt

Kisebbségi kabinetet alakíthat a lengyel kormánykoalíció vezető pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) – jelentette ki Piotr Müller lengyel kormányszóvivő pénteken a tervezett kormányátalakításról folytatott egyeztetések kapcsán.

Forrás: MTI2020. 09. 18. 11:40
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Müller azt követően nyilatkozott a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak, hogy a parlamenti alsóházban, a szejmben péntekre virradóra több kormánykoalíciós képviselő nem támogatta a kormánypárti tervezetet az állatvédelmi törvény módosításáról. A többi között a fő ellenzéki párt, a Polgári Platform támogatásával mégis megszavazott, a szenátus elé kerülő jogszabály tiltja a szőrmeállatok tenyésztését, és csupán a hazai szükségletek kielégítésére korlátozza a rituális (kóser, halal) vágást. A törvény a kisebb kormánykoalíciós pártok, a Szolidáris Lengyelország és az Egyetértés szerint hátrányos helyzetbe hozza a lengyel állattenyésztők egy részét.

A törvény ellen a fő kormánypárt, a PiS egyes tagjai is szavaztak, köztük Jan Krzysztof Ardanowski mezőgazdasági miniszter.

Müller szerint a szavazás „olyan mozzanat volt, amelyben tükröződtek az utóbbi hetek, hónapok kormánytáboron belüli vitái”. A szóvivő egyrészt az október elejére bejelentett kormányátalakítás körüli feszültségekre utalhatott, de kijelentése vonatkozhatott a nyár eleji kormánykoalíciós válságra is. Az akkor lemondott kormányfőhelyettes, Jaroslaw Gowin (az Egyetértés elnöke) a parlamentben hozzájárult az eredetileg május elejére kiírt, végül júliusban megtartott elnökválasztás elhalasztásához.

A kormányszóvivő szerint a fennálló helyzet többféleképpen megoldható, a PiS kisebbségi kabinetjének összeállítása mellett lehetséges az előrehozott parlamenti választás is. Müller – amint péntek reggel a PiS több más vezető politikusa is – aláhúzta: a kormánykoalíción belül folytatott kormányátalakítási tárgyalások leálltak.

A PiS-frakció elnöke, a szejm alelnöke, Ryszard Terlecki péntek délelőtti sajtóértekezletén kijelentette: a kormánykoalíció „gyakorlatilag nem létezik”. Közölte: a párt vezetése hétfőn dönt további lépésekről, pénteken pedig felfüggesztik az állatvédelmi törvénymódosítás ellen szavazó PiS-képviselők párttagsági jogait.

A kisebb kormánykoalíciós tagok esetében a szavazási magatartásuk mellett Terlecki kifogásolta, hogy e tömörülések „egyre újabb elvárásokkal” álltak elő a kormányátalakítási tárgyalásokon.

A Szolidáris Lengyelországot jelenleg Zbigniew Ziobro igazságügyi, valamint Michal Wos környezetvédelmi miniszter képviseli a kormányban. Az Egyetértés soraiból Jadwiga Emilewicz tölti be a kormányfőhelyettesi és fejlesztési miniszteri, Wojciech Murdzek pedig a felsőoktatási és tudományi miniszteri posztot. Az eddig ismertetett tervek szerint a tárcák számának csökkentésével is járó kormányátalakítás után mindkét kispártnak csak egy-egy tárca jutna.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.