LMBTQ-közösség kényszerített bocsánatkérésre egy templomot

Mindez azután történt, hogy a meghívott előadó kritizálta, hogy a gyerekeknek pubertás blokkolókat és hormonterápiás készítményeket adnak. A templom közleményben kért bocsánatot.

Forrás: V4NA Hírügynökség2021. 07. 28. 16:49
null
A kép illusztráció Forrás: Pexels
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tüntetők egy csoportja gyűlt össze július 25-én, vasárnap az amerikai Cincinnati városának Oakley nevű városrészében lévő Crossroads Church előtt, miután egy héttel korábban, Devid Mahan, a Keresztény Erény Központjának (Center for Christian Virtu)e politikai igazgatója beszédet tartott a templomban. Mahant azért hívták meg vendégelőadónak, hogy a nemi identitásról, és a nemváltoztatásról beszéljen, előadása során azonban kitért arra, hogy milyen hatást gyakorolnak a pubertás blokkolók a transzneműnek kikiáltott gyermekekre és családjukra.

Mahan beszédében úgy fogalmazott, hogy szerinte a magukat transzneműnek kikiáltó embereket az anorexiásokhoz hasonlóan kellene kezelni, majd az előadó azt is megkérdezte a gyülekezet jelen lévő tagjaitól, hogy mit tennének, ha egy anorexiás gyerek kerülne eléjük, aki öngyilkos akar lenni, mert azt hiszi, hogy kövér. “Mi a válasz? Megerősíted a gyerek állítását, hogy valóban kövér, vagy pedig megpróbálod elérni, hogy a torz mentális állapota ismét megfeleljen a valóságnak? És ha az utóbbit tennéd egy anorexiás esetében, akkor miért ne tennéd ezt transzneműnél is?”, tette fel a kérdést Mahan.

A kép illusztráció
Fotó: Pexels

“A múlt vasárnap megtartott prédikációra válaszul szerveztük a tüntetést, amellyel elsősorban a transzneműeknek és a transznemű fiataloknak kívánunk üzenni, rengeteg bántó megjegyzést tettek rájuk”, ezt már a tüntetés szervezője, Jack Crofts mondta, aki hozzátette: “Azért jöttünk ide, hogy megmutassuk, támogatjuk az LMBTQ közösséget“, fogalmazott.

A templom végül a rengeteg kritikára reagálva egy közleményben kért bocsánatot. “Az elmúlt héten a Crossroads egy vendégelőadót látott vendégül, akinek az volt a feladata, hogy előadást tartson a gyermekek nemváltoztatásáról, de sajnos voltak olyanok akik a beszéd végén megsebzettnek érezték magukat. Függetlenül az ember szexuális és nemi identitásától, mindenkit szeretettel látunk a templomunkban, csakúgy mint Isten. A hétvégén hallott véleménynek nem az volt a célja, hogy bárkit megbántsunk vele, sajnáljuk, hogy ez történt”, áll a közleményben.

Az eredeti cikket ITT érheti el.

Kiemelt kép: Pexels

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.