Mintegy 58 ezren hagyták el a dzsihadisták utolsó szíriai zárványát az elmúlt hónapokban

Mintegy 58 ezer ember, köztük 6 ezer fegyveres hagyta el az utóbbi három hónapban az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet utolsó szíriai zárványát, a dél-keleti Deir-ez-Zór tartományban lévő Baghúz települést és környékét – közölte szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet szerdán.

Forrás: MTI2019. 03. 06. 20:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal dolgozó OSDH jelentése szerint a terrorszervezet több ezer tagja az ellenük harcoló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kurd-arab ernyőszervezet fogságába került.

Az SDF kedd este közölte: 24 óra leforgása alatt mintegy 6 ezer 500 ember jött ki a zárványból, köztük dzsihadisták százai, akik megadták magukat. Szerdán tudatta a fegyveres szervezet, hogy aznap további legalább 2 ezer civil hagyta el Baghúzt, köztük a terroristák által eretneknek tartott, nőiket szexrabszolgaságba taszító jazidi kisebbség 11 tagja. Hírügynökségek a jazidikről egyelőre nem közöltek több információt.

Az SDF hozzátette: kedd éjszaka mintegy 400, a zárványból más területekre szökni próbáló terroristát fogtak el és tartóztattak le.

A Baghúz elleni offenzívát sokáig az hátráltatta, hogy a településen számos – korábbi közlések szerint élő pajzsnak használt – civil tartózkodott, akiknek távozásáig az amerikai támogatással bíró SDF nem tudta folytatni a harcot a szárazföldön. Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció harci repülői mindazonáltal folyamatosan bombázták a dzsihadisták állásait.

Baghúz felszabadítása mérföldkő lenne a szélsőségesek elleni harcban, ám a terrorszervezet akkor is fenyegetést jelent majd, ha a „kalifátus” elveszti minden területét, mert továbbra is lehetnek alvó sejtjei, merényleteket hajthat végre, és maradhatnak még fegyveresek a gyéren lakott sivatagos vidéken rejtőzködve.

Az AP amerikai hírügynökség tudósítása szerint a szerdán távozott civilek egy jelentős része nők és gyerekek, vélhetően a dzsihadisták hozzátartozói. Többen is ellenséges magatartást tanúsítottak az őket ellenőrző SDF-harcosokkal szemben. Az AP tudósítója beszámolt arról, hogy a fegyveresekkel dacoló, dühös és zaklatott nők egy csoportja az Iszlám Államot dicsőítette, és indulatosan kiáltozott újságírók irányába.

Egy 30 éves iraki nő azt mondta, hogy a civilek ellenőrzésére a zárványtól nem messze felállított fogadóközpontban a már korábban betegségben szenvedő egy hónapos gyermeke meghalt az éjszaka során a hideg miatt. „Nem akartam eljönni, csak a gyereket kezeltetni” – mondta, majd szitkokkal szórta a kurd-arab ernyőszervezetet. „Az Iszlám Állam fennmarad és újra kiterjeszti hatalmát, Isten segedelmével” – tette hozzá.

A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó francia állampolgárságú dzsihadista özvegy az Egyesült Államok szíriai tevékenységét bírálta. Szerinte az IÁ fegyveresei nem támadták meg az Egyesült Államokat, viszont Amerikát sokat látta gyilkolni. Hozzátette, ő nem vette észre, hogy az IÁ terrorizálta volna a világot. Amerika viszont terrort vitt Szíriába – fogalmazott.

Az Iszlám Állam „kalifátusának” létrehozása és fennállása alatt a terrorszervezet a középkort is megszégyenítő kegyetlenségeket követett el, számtalanszor kimerítve az emberiesség elleni bűncselekmény fogalmát. Az atrocitásokról profi minőségű felvételeket készítettek, amelyeket előszeretettel terjesztettek a világhálón.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.