Csütörtök kora reggel a német fővárosban, a Berlin-Tiergarten városházánál keletkezett óriási tűz, a tűzoltók nagy erőkkel érkeztek a helyszínre, hogy megfékezzék a lángokat. Úgy tudni, hogy Izrael-ellenes, iszlamista vandálok Molotov-koktélt dobtak az épületre – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
„Ha Gáza ég, Berlin is égni fog” – fenyegetőznek az iszlamisták
Németországban eluralkodott a káosz az izraeli–palesztin háború kirobbanása óta, az utóbbi hetekben pedig már-már brutálisabb a helyzet Európában, mint a Közel-Keleten.

A mentőszolgálat egy szemtanú hívására reagált, aki üvegcsörömpölést hallott, ezután két feltételezett elkövetőt láttak, akik leugrottak az épületre szerelt állványzatról és elmenekültek a helyszínről.
A Bild című német lap szerint az épület oldalára több fenyegető üzenetet firkáltak, amelyeken az állt: „Ha Gáza ég, Berlin is ég”. Másokon az állt, hogy „Szabadítsátok fel a Hamászt” és „Figyelmeztetés Berlinnek, felgyújtjuk”.
A berlini rendőrség szóvivője elárulta, hogy a nyomozást az állambiztonsági szolgálatok vették át, akik szándékos gyújtogatás miatt nyomoznak.
Európa-szerte szélsőbaloldali és muszlim aktivisták palesztinbarát tüntetései robbantak ki, miután Izrael megtorolta a Hamász tavaly október 7-én izraeli földön elkövetett terrortámadását. Egy nappal a berlini támadás előtt Hollandiában is elszabadult a pokol, miután egy aktivista tömeg megrohamozta az Amszterdami Egyetemet, és követelte, hogy szakítson meg minden kapcsolatot az izraeli intézményekkel.
Az egyetemen jelentős károk keletkeztek, és a közösségi médiában elterjedtek azok a felvételek, amelyeken az aktivisták fadeszkákkal támadtak az emberekre, ami Geert Wilders holland konzervatív politikust arra késztette, hogy megkérdezze:
Mikor szavazta meg a holland nép, hogy beengedje ezeket a botokkal és szakállal rendelkező zsidógyűlölőket? Melyik választási programban szerepelt ez? Miért hagyjuk, hogy tönkretegyék Hollandiát?
– tette fel a kérdést Geert Wilders.
Borítókép: A rendőrségnek minden héten meg kell fékeznie az iszlamisták tüntetéseit (Fotó: Anadolu via AFP/Halil Sagirkaya)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Tömeges méhtámadás Franciaországban
24 sérült, hárman súlyos állapotban.

Kína megtámadott egy német repülőgépet a Vörös-tenger felett?
Berlin szerint Kína német katonákat sodort veszélybe.

Heves viharok sújtják Európát + videó
A rendkívüli időjárás miatt szenvednek az emberek.

Pfizer-botrány: bajban van Ursula von der Leyen, szerinte Putyin keze van a dologban
Gátlástalan botrányaiért is az orosz elnök a hibás?
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Tömeges méhtámadás Franciaországban
24 sérült, hárman súlyos állapotban.

Kína megtámadott egy német repülőgépet a Vörös-tenger felett?
Berlin szerint Kína német katonákat sodort veszélybe.

Heves viharok sújtják Európát + videó
A rendkívüli időjárás miatt szenvednek az emberek.

Pfizer-botrány: bajban van Ursula von der Leyen, szerinte Putyin keze van a dologban
Gátlástalan botrányaiért is az orosz elnök a hibás?