Szinte kereken egy éve, tavaly október 23-án súlyos tömegbaleset történt Róma egyik központi metróállomásán, a Repubblicán, miután a mozgólépcső hirtelen felgyorsulva egymásra dobálta a lefelé tartó utasokat. A balesetben érintettek jelentős része ráadásul orosz állampolgár volt, akik épp a Bajnokok Ligájának az egyik mérkőzésére igyekeztek, a baleset következtében azonban többen súlyosan megsérültek, egy utas annyira, hogy később részlegesen amputálni kellett a lábát. Mint később kiderült, az okok a szükséges karbantartások elmaradására vezettek vissza, a fővárosiakat – és a városba érkező több millió turistát – azonban leginkább az zavarta, hogy a helyzet miatt a belvárosi vonal három fő állomását is hónapokig lezárták.
A türelmetlen rómaiak már tavasszal rendszeresen tüntettek a magát korábban rendszerellenes pártként meghatározó 5 Csillag Mozgalom fiatal politikusa, Virginia Raggi ellen, és a helyzet azóta sem változott: a Matteo Salvini által szervezett kormányellenes tüntetésre érkező demonstrálók közül a Magyar Nemzetnek többen is arra panaszkodtak, hogy élhetetlenné vált a város Raggi vezetése alatt.
– Minden hétre jut egy demonstráció a főpolgármester ellen, de a sajnálkozásán kívül mást még nem hallottunk, pedig a lemondását várnánk – fogalmazott a Magyar Nemzetnek az egyik tüntető. A bevándorlásellenes Liga vezette jobboldal ezért a baloldali kormány ellen meghirdetett Büszkeség napjára érkező több tízezer embernek arra is lehetőséget kínál, hogy aláírják a főpolgármester lemondását követelő petíciót.
A héten egyébként a Baldo degli Ubaldi nevű metróállomás bezárását jelentette be a főváros tömegközlekedéséért felelős Atac vállalat, az A-vonalon található állomáson ugyanis olasz sajtóhírek szerint mintegy 20 éve nem végeztek karbantartást.
Az 5 Csillag Mozgalom egyébként legnagyobb politikai győzelmeként értékelte a római főpolgármesterség megszerzését, a 41 éves nő azonban láthatóan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.