Az első adatok két halálos áldozatról és negyvennyolcan sérültről szóltak.

Észak-Korea komoly bejelentést tett az orosz külügyminiszternek
Az ország az elmúlt évben becslések szerint 11 ezer katonát küldött Oroszországba.
Az első adatok két halálos áldozatról és negyvennyolcan sérültről szóltak.
Daniel Koc Gonzalez egészségügyi illetékes elmondta, hogy hét kiskorú sérült meg a balesetben, négyük testfelületének 80-99 százaléka megégett. Ők válságos állapotban vannak.
A teherautó egy rámpáról gurult le egy limai utcában csütörtökön, aminek következtében megsérült egy szelep, a kiszivárgó gáz pedig lángba borította a járművet és húsz környező házat.
Rodolfo Yanez építésügyi miniszter beszámolt róla, hogy a megrongálódott otthonok közül 14-et harminc napon belül felújítanak, a maradék hatot pedig a következő három hónapban lerombolják és újjáépítik.
Peru korlátozza a lakossági és ipari felhasználók számára a gázvezetékeken keresztüli gázvételezést, az erőforrás elosztásánál pedig inkább a teherautókkal történő szállításra támaszkodik.
Az ország az elmúlt évben becslések szerint 11 ezer katonát küldött Oroszországba.
Történelmi fordulópont: a CDU/CSU először nem hajolt meg a baloldali ideológia előtt.
Az ukrán elnök sürgette a magyar vétó kijátszását is.
A világ döbbenten figyeli, hogyan vált az érdeklődő vádlottá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.