Összecsapások voltak a kormányerők és a terroristák közt több szíriai tartományban

A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerők támadásokat hajtottak végre az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet tagjai ellen a délkeleti Homsz tartományban és az ország középső részén fekvő Hamában – közölte kedden a kormánypárti al-Vatan című szíriai napilap.

2019. 03. 05. 17:04
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az újság katonai forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy Homsz keleti részén, asz-Szuhna városának a környékén hétfőn a kormányerők légi csapásokat hajtottak végre az Iszlám Állam terroristái ellen.

Az újság további, az an-Núszra Front terroristái és a kormánykatonák közötti szárazföldi összecsapásokról is tudósit a Szíria középső részén található Hama tartományból. A tűzharcban több terrorista életét vesztette, és sokan megsebesültek közülük – írta lap.

A tartomány nyugati részén a kormányerők megütköztek a „Dicsőség Hadserege” (Dzseis al-Izza) nevű terroristacsoporttal is. Az al-Vatan értesülései szerint harcok voltak a Törökországgal határos, nyugat-szíriai Latakia tartomány északi részén is.

Közben a Damaszkusszal is szembenálló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab katonai szövetség kedden is folytatja az iraki határ mellett lévő Deir-ez-Zór tartománybeli Baghúz ostromát, ahol a hétvégi harcok után mintegy 200, az Iszlám Államhoz hűséges dzsihadista adta meg magát a milíciáknak. Az SDF egyik szóvivője, Musztafa Bali szerint körülbelül ezer terrorista bujkálhat még a területen.

A település eleste mérföldkőnek számítana az Iszlám Állam ellen évek óta tartó harcban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.