Rettegésben tartják a bevándorlók a norvég fővárost

A norvég erőszakkutató szerint ebben semmi meglepő nincs.

Juhász Attila
2019. 03. 06. 14:03
null
Forrás: facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megdöbbentő bűnügyi statisztikákat hozott nyilvánosságra egy norvég televízió (TV2). A médium internetes portálján megjelent adatok szerint, bár a skandináv ország fővárosa lakosságának csupán egyharmada tekinthető bevándorló hátterűnek, az erőszakos bűncselekmények mintegy 70 százalékát ők követik el, vagyis vastagon felülreprezentáltak a migránsok.

A kirívóan súlyos bűncselekményeket felfegyverkezve, késsel, illetve egyéb szúró-vágó eszközökkel követik el és bár az elkövetők legnagyobb része fiatal felnőtt férfi, rengeteg köztük a 14 éven aluli fiú is.

Ahogy azonban az lenni szokott, most is jött valaki, aki ezeknek a bűnözőknek a védelmére kelt vagy legalábbis megértőnek mutatkozik velük, illetve az általuk tanúsított magatartásformákkal szemben.

- Ők sebezhetőbbek, több traumát tapasztaltak. Némelyikük erőszakos kultúrából származik, és ezt magukkal is hozzák – vélekedik egy norvég erőszakkutató.

Megoldási javaslatot természetesen Ragnhild Bjørnebekk sem kínál erre a súlyos problémára, sőt szavaiból inkább az olvasható ki, hogy meg kell értenünk a „szegény” bevándorlókat.

Arról nincs adat, hogy az áldozatok milyen arányban osztják e nézetet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.