Legalább három nőjogi aktivistanőt engedtek szabadon csütörtökön a szaúd-arábiai hatóságok – közölte egy szaúd-arábiai emberi jogi szervezet.
Szijjártó Péter az uniós választás tétjéről beszélt
Sorsdöntő európai parlamenti választás közeleg.
Legalább három nőjogi aktivistanőt engedtek szabadon csütörtökön a szaúd-arábiai hatóságok – közölte egy szaúd-arábiai emberi jogi szervezet.
A Reuters hírügynökség ugyanakkor több meg nem nevezett forrásra hivatkozva arról írt, hogy három aktivistát már elengedtek, a többit pedig vasárnap fogják. Az AP hírügynökség értesülései szerint a szabadlábra helyezés egyelőre feltételes.
A szaúd-arábiai székhelyű Egyenlő Emberi Jogokért Mozgalom (ALQST) jogvédő szervezet Twitteren ugyancsak megerősítette három aktivistanő szabadon bocsátását.
Márciusban több aktivistanő bírósági tárgyalása kezdődött a királyságban. Őket csaknem egy évvel korábban vették őrizetbe, mert szót emeltek a nők autóvezetésének tilalma ellen szólaltak fel, és bírálták azt a rendszert, amely szerint az országban a nők számára több mindent – például a külföldre utazást – csak a férfi gondviselő engedélyezhet.
Külön érdekesség, mindössze néhány héttel az előtt tartóztatták le őket, hogy Rijád engedélyezte az országban az autóvezetést a nők számára. Sokan úgy vélik, hogy a letartóztatások a királyság reformokat ellenző konzervatív köreinek a megbékítését célozták. Elemzők szerint vélhetően üzenetnek is szánták az intézkedést, hogy senki ne próbáljon eltérni a kormánykörök által diktált reformok mértékétől és idejétől.
Nemzetközi jogvédő szervezetek, például az Amnesty International és a Human Rights Watch jogvédő szervezetek többször vádolták meg Szaúd-Arábiát, hogy kínzásnak és szexuális zaklatásnak vetett alá számos, május óta letartóztatott aktivistát. Nafdzsán, Júszuf és társaik szabadon bocsátásért több nemzetközi kampány is indult.
Sorsdöntő európai parlamenti választás közeleg.
Nagybányán felavatták a magyar bölcsődét.
A buszon mintegy húsz ember utazott.
A rendőrök nem tudták megállítani a dühös tömeget.
Új kaparós sorsjegyekkel lehet milliókat nyerni
Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után
„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence
Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés
Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni
Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó
Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet
Jégkorong: megvan Don MacAdam utódja a szövetségi kapitányi poszton
A Real–Bayern meccs bíróbotránya a magyar válogatott Eb-csoportjára is kihat
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került
Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből
Sorsdöntő európai parlamenti választás közeleg.
Nagybányán felavatták a magyar bölcsődét.
A buszon mintegy húsz ember utazott.
A rendőrök nem tudták megállítani a dühös tömeget.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.