Sajtóértekezletén a külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy mindenképp új helyzet áll elő, ugyanis a következő ciklusban nem lesz elég összeülnie a két legnagyobb frakció, a néppártiak és a szociáldemokraták vezetőinek, hogy megkössék a maguk megállapodásait, a fő választóvonalak pedig nem a pártcsaládok között, hanem ügyek mentén fognak húzódni, leglátványosabban a migráció területén.
Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.