Parasztolimpia és Rémes rétes hadművelet Somogyban

A Múzeumok éjszakája szombati, Somogy vármegyei programjain parasztolimpiára, gyertyafényes hangversenyre és egyebek mellett Rémes rétes hadműveletre is várják az érdeklődőket.

Forrás: MTI2024. 06. 21. 8:30
Múzeumok éjszakája
A „parasztolimpia” bálagurítás versenyszámának résztvevői a Rákospalotai Örökségünk Egyesület szervezésében megrendezett rákospalotai falunapon 2017. augusztus 12-én. Fotó: Kovács Attila Forrás: MTI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A programsorozat szervezőinek tájékoztatása szerint a Kaposvárhoz közeli Szennai Skanzenben már kora délután kezdetét veszi a parasztolimpia. A résztvevők kipróbálhatják a mocsárjárást, a kosárhordást fejen, a gyapjúfeldolgozáshoz kapcsolódó kártolást, rokkázást, továbbá a parasztfocit, a csülközést, a bigézést, a célba dobást és a diópöckölést – tették hozzá. Kiemelték, a látogatók megismerkedhetnek a régi űr- illetve hosszmértékekkel, a szerelmi varázslással, férjfogó praktikákkal, készíthetnek szerelmi talizmánt, továbbá építhetnek csutkatornyot, parasztházmakettet.

Múzeumok éjszakája
Fényfestés a Szennai Skanzenben. Forrás: Facebook

Kaposváron a Rippl-Rónai Múzeum Fő utcai épületében a jövő fehérjeforrásaiból tart kóstolót Molnár Marcell egyetemi docens Rovarfalatok címmel, megnyílik a restaurátor- és preparátorműhely a látogatók előtt, akiket beavatnak a régészet kulisszatitkaiba.
A gyermekeknek virtuális vadászatot, népi hangszerkészítő játszóházat, pénzverő, fémöntő, csonttapogató foglalkozást szerveznek – jegyezték meg.

Kitértek rá, hogy a Deseda tónál található Fekete István Látogatóközpontnál esti sétahajózás, tűzzsonglőr show, távcsöves csillagászbemutató lesz, valamint zseblámpás tárlatvezetéssel tekinthető meg a Baglyok és emberek című kiállítás, a Róma-hegyi a Rippl-Rónai Emlékház és Látogatóközpont pedig hosszabbított nyitva tartással várja a Rippl-Rónai József művészete iránt érdeklődőket.

A tavaly decemberre megújult Szántódpusztai Majorság új kiállításokat kínál: a magtárban a Búza útja című tematikus tárlat a vetéstől az aratáson át a kenyérsütésig kíséri a látogatókat, a kiskastélyban az endrédi csipke és a csipkeverés művészete, a Kövecses-Varga ásványgyűjtemény legszebb darabjai, a pusztán élt cselédség sorsa ismerhető meg.
A jegypénztár épületében Szabó Éva fazekasművész egyedi díszítésű kerámiáit, továbbá a Babáriumban hazai és nemzetközi tájegységek viseleteit lehet megcsodálni – tették hozzá.
Különleges program helyszíne lesz a majorság kétszáz éves kápolnája, ahol százan gyertyafényben hallgathatják meg Chopin, Liszt, Bach és Beethoven legszebb dallamait Teleki Miklós zongoraművész tolmácsolásában.

Siófokon a Kálmán Imre Emlékház ezúttal nemcsak a világhírű operettkomponista tiszteletére berendezett kiállításnak, hanem Könyv Kata festőművész időszakos tárlatának is helyszíne. Itt tartják a Rémes rétes hadműveletet, ahol arra kérik a gyerekeket, hogy zseblámpás nyomozás során találják meg „a sötétben rejtőzködő nyomokat”, fedjék fel az emlékház titkait.

Balatonszárszón a József Attila Emlékház csatlakozott a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozathoz. A költőről elnevezett épületben tárlatvezetéssel látogatható az Idesereglik, ami tovatűnt... című állandó kiállítás és József Attila-verseket szaval Földes László (Hobo).

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.