A legmagasabb állami szinten is foglalkoznak a magyar mozgóképkultúrával

Novák Emil, a Magyar Filmakadémia Egyesület ügyvezető elnöke kiemelte: 2020 januárjától még kedvezőbb feltételekkel, nagyobb támogatással készülhetnek magyar filmek.

Magyar Nemzet
2019. 12. 13. 13:25
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Filmakadémia Egyesület csütörtök este a Király utcai Klubjában megtartotta évi karácsonyi összejövetelét. Az esten Novák Emil ügyvezető elnök üdvözölte az Akadémia tagjait, összefoglaló beszédében külön kiemelte, hogy a Magyar Filmakadémia nagy örömmel vette Káel Csaba kormánybiztosi kinevezését, amely az egész filmszakma számára garanciát jelent, hogy a legmagasabb állami szinten is foglalkoznak a magyar mozgóképkultúrával.

Novák Emil azt is kiemelte, hogy fontosnak tartja, hogy a Magyar Országgyűlés ismét foglalkozott a magyar filmiparral, az ágazati törvényekkel és 2020 januárjától még kedvezőbb feltételekkel, nagyobb támogatással készülhetnek magyar filmek.

Az ügyvezető elnök külön köszönetet mondott Kollarik Tamásnak, a Magyar Média Mecenatúra program koordinátorának, a Magyar Filmakadémia tagjának, mindazért a kilenc éves munkájáért, amelyet munkatársaival a magyar film támogatásáért tett. A Médiatanács által működtetett Magyar Média Mecenatúra program az elmúlt 9 évben közel 1400 filmet támogatott, köztük az Oscar-díjas Mindenkit vagy az Emmy-díjra jelölt Trezort. A Magyar Filmakadémia Egyesület vezetősége a Mecenatúra program koordinátorának és munkatársainak megköszönte az eddigi munkát és átadta a „Mecenatúra” című filmért a Magyar Filmdíjat Kollarik Tamásnak.

Kollarik Tamásnak Novák Emil adta át a Magyar Filmdíjat
Fotó: Virágh Adél

Az ügyvezető elnök szintén köszönetet mondott Taba Miklósnak, Magyar Filmiroda igazgatójának, aki 2004 óta vezeti az intézményt, és akinek munkája szintén nélkülözhetetlen a magyar film sikeréhez, mind a kortárs magyar filmek, mind pedig a bérmunka tekintetében.

Novák Emil ügyvezető elnök befejezésül annak a reményének adott hangot, hogy a Magyar Filmintézet megalakulása a magyar mozgókép ipar számára egy átmeneti év után biztosítékot jelent a folyamatos munkára.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.