Átadták a Magyar Filmakadémia Aranyérmeit
A magyar filmművészet kiemelkedő alkotóit, életműveit és az elmúlt év operatőri teljesítményeit díjazták.
A magyar filmművészet kiemelkedő alkotóit, életműveit és az elmúlt év operatőri teljesítményeit díjazták.

Hiánypótló folyóirat első számát jelentette meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem, Uránia címmel.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem interjút közölt honlapján Koltai Lajossal, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas, érdemes művésszel.

A természetfilm kategóriában Török Zoltánt és Jan Henrikssont ítélte a legjobbnak a zsűri a Vad lovak – Hortobágyi mese fényképezéséért.

Sem a Telex, sem pedig a HVG nem vesz tudomást a baloldali-liberális művészek, például Enyedi Ildikó elképesztő összegű támogatásairól.

Vidnyánszky Attila után ő a színművészetis régi hierarchia megtartásáért küzdők legújabb célpontja.

A megállapodási javaslat szerint átfogó, széleskörű egyeztetések kezdődnek az SZFE jövőjéről.

A döntést Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke jelentette be.
Az új rendszerben elmosódnak majd a különbségek a játék- és tévéfilmes műfajok között, ahogy ez az egész világon megfigyelhető, jó példát mutatnak erre a Netflix sikerei.
Novák Emil, a Magyar Filmakadémia Egyesület ügyvezető elnöke kiemelte: 2020 januárjától még kedvezőbb feltételekkel, nagyobb támogatással készülhetnek magyar filmek.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és a hozzá közel álló szakértők megszüntetnék a lakosságvédelmi intézkedést.

Egymillió háztartás fizetőképességét kockáztatná a brüsszeli kottából játszó Tisza Párt.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök a résztvevők kérdéseire is válaszol a háborúellenes gyűlésen.

Szijjártó Péter közösségi oldalán osztott meg egy videót.

A tanácsban helyet kapott Tony Blair volt brit miniszterelnök is.

A beszámolók szerint előkerült a paprikaspray is.

2026-ban is számos világsztár zenekar és előadó lép fel Budapesten.

Brussels is doing everything it can to install a Brussels-aligned government in Hungary.

A német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság készített jelentést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.