A Müpában ünnepel a 20 éves Talamba Ütőegyüttes

Forrás: MTI2019. 10. 16. 18:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Müpában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben november 8-án különleges koncerttel ünnepli huszadik születésnapját a Talamba Ütőegyüttes.

„A Talambának mintegy háromszáz-négyszáz ütőhangszere van, ezek közül nagyon sok lesz látható és hallható a koncerten. A műsor tükrözni fogja, hogy a klasszikus muzsika, a tradicionális népzenék és a pop megfér egymás mellett egy színpadon, ütőhangszerekre hangolva” – mondta Zombor Levente, az együttes vezetője az M1 aktuális csatorna szerda délelőtti műsorában.

Mint kifejtette, a húsz évvel ezelőtt a Zeneakadémia tanulóiból alakult Talambának a kezdetektől fontos volt megmutatni, hogy nem csak a dob és a cintányér ütőhangszer. Világszerte ötezer féle ütőhangszer létezik, ezek leginkább a vallási szertartások kísérőjeként terjedtek el évezredekkel ezelőtt.

„Nemrég tértünk vissza második afrikai turnénkról, Nigériában egy helyi együttessel együtt koncerteztünk. Sokat tanultunk egymástól: mi Bartókot, Kodályt, Lisztet játszottunk ütőhangszeren, az ő kultúrájukból meg hoztunk haza, ez a november 8-i esten is hallható lesz” – jegyezte meg Zombor Levente.

A zenész azt mondta, az európai fülnek hallgatható módon, saját elképzeléseik szerint egy kicsit másképpen, de az eredeti ritmikákat, hangulatokat átemelve adják elő a világ különböző tájairól összegyűjtött zenéket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.