A törökbecsei emlékmű helyreállítását segítik

Törökbecse lakosai igyekeztek méltó emléket állítani az 1848-as szabadságharc hőseinek, köztük a város egyik mártírhalált halt földesurának is.

Kis Erzsébet
2020. 03. 06. 13:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Törökbecse lakosai igyekeztek méltó emléket állítani az 1848-as szabadságharc hőseinek, köztük a város egyik mártírhalált halt földesurának, az Aradon kivégzett gróf Leiningen-Westerburg Károly honvéd vezérőrnagynak is. A nyolcméteres emlékoszlop tervezője Bánlaki Géza törökbecsei születésű budapesti mérnök, míg a kivitelező Fischer J. szegedi kőfaragó volt. Az emlékmű barokk díszítőelemekkel ékesített obeliszk, csúcsán szétterjesztett szárnyú turulmadár, a csőrében Attila kardjával. Az 1903-ban felállított Szabadság-emlékoszlopot az 1918-ban bevonuló szerb csapatok ledöntötték, a tetején díszelgő turulszobrot a Tiszába dobták, amely jelenleg is ott nyugszik – ezt víz alatti kutatási eredmények igazolják. Az emlékoszlop mívesen faragott mészkőelemei 99 évvel később csoda folytán előkerültek. A szobor kiemeléséhez és az emlékoszlop újra felállításához szélesebb nemzeti összefogásra van szükség. Ezért a Magyar Csodaszarvas Egyesület jótékonysági estet szervez a törökbecsei turulmadaras Szabadság-szobor helyreállításának támogatására.

Vasárnap 17 órakor Budapesten, a Duna Palotában lép fel Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, Petrás Mária Magyar Örökség-díjas népdalénekes, iparművész (képünkön), Török Tilla Junior Prima díjas előadóművész, Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas színművész, színházigazgató, érdemes művész, Tolcsvay Béla Kossuth-díjas előadóművész, Resti Kornél és zenekara, valamint a Magyarkanizsai Udvari Színház társulata. Az est fővédnöke Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A hangverseny szünetében árverésen lehet licitálni a Petrás Mária iparművész által felajánlott értékes műtárgyakra. Csúri Ákos író, Blogstar.hu alapítója lesz a műsorvezető.

A szervezők szándéka szerint június 4-én, a trianoni diktátum 100. évfordulóján emelik ki a törökbecsei turulszobrot, majd felállítják az emlékoszlopot.

Ajánlott támogatás három-ötezer forint, a támogatók foglalt helyet és oklevelet kapnak a helyszínen. Az előzetes támogatási regisztrációt az [email protected] címre kell elküldeni. Adományokat a helyszínen, a Magyar Csodaszarvas Egyesület számláján (számlaszám: K&H Bank 10402166-21604537-00000000), illetve az egyszázalékos adófelajánlásokban lehet eljuttatni (adószám: 18093054-1-41).

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.