Tied 2020 legjobb magyar slágere? – Elindult a jelentkezés A Dal 2020-ra

Az év magyar slágerét keresi a Duna Televízió A Dal 2020 című műsorában. A show kilencedik évada számos újítással és meglepetésekkel várja a zenészeket és a nézőket.

2019. 10. 26. 12:33
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A műsor készítői úgy döntöttek, hogy jövőre az Eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítik. A Dal nyertesét a Duna Televízió számos megjelenéssel támogatja, valamint felléphet a legnevesebb hazai fesztiválok színpadain. A koncertlehetőségeken kívül a nyertes előadó kiemelt promóciót kap a Petőfi Rádióban, illetve a zenei produkció fejlesztésére fordítható támogatásban is részesül.

A jelentkezéshez a pályázati feltételekben is történt módosítás. A www.adal.hu oldalon november 22.(péntek) éjfélig lehet jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével. Fontos változás az előző évekhez képest, hogy idén kizárólag magyar nyelvű, 2019. március 1. után bemutatott dalokkal lehet nevezni, a produkció során pedig akár tíz fő is részt vehet az előadásban.

A Dal kiemelt célja a kezdetek óta, hogy támogassa a magyar zenészeket és teret biztosítson az új művek bemutatásának. Jövőre szeretnénk közvetlenül is segíteni a műsor nyertesének karrierjét, ehhez pedig olyan nyereménycsomagot állítottunk össze, amelyből a kezdő és a már pályájukon előrébb tartó előadók egyaránt rengeteget profitálhatnak – mondta Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója.

A Dal nyertese egyben a Petőfi Zenei Díj év dala elismerését is megkapja. A műsorban továbbá több különdíjat is átadnak majd: A Dal 2020 Legjobb Dalszöveg Írója, A Dal 2020 Felfedezettje és a Dal 2020 legjobb akusztikus felvétele elismerések birtokosa a Petőfi Zenei Díj ezen kategóriájának díját is elnyeri.

– Engem A Dal emelt oda, ahol most vagyok. Már majdnem feladtam az álmaimat, amikor megnyertem a 2017-es versenyt. Onnantól kezdve teljesen megváltozott az életem. Hálás vagyok a műsornak és a közönségnek is – mondta Pápai Joci, aki kétszer is megnyerte a zenei vetélkedőt, és akinek karrierje az első győzelme óta töretlenül ível felfelé.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.